Shakespeare Szonettek a Jurányiban

Február 16-án látható a Jurányi Közösségi Házban a Mándy Ildikó Társulat Shakespeare Szonettek című produkciója.

Mándy Ildikó Társulata 2008-ban kezdte el egy Shakespeare tetralógia megvalósítását a Macbeth feldolgozásával. A (Lady) Macbethek szöveg nélküli, a mozgás nyelvén kommunikáló előadás. A második RésJ című, Rómeó és Júlia feldolgozásban a mozgás és a szöveg harmóniában van. A tetralógia harmadik részeként elkészült Hamlettek Klubja című előadásban a „shakespeare-i” szöveg hangsúlyosan jelenik meg. A Szonettek feldolgozásában a szöveg mellett, a vizualitás és a színészi játék dominál.
A Szonettek főszereplője maga az emberi idő (az Élet), benne a fiatalság a szerelem, a hivatás, az utódlás, az elmúlás, a halál minden szépsége és gyötrelme.
A szonettek szólnak szerelemről, szexről, szépségről, alkotásról, politikáról, erkölcsről, szenvedésről, halálról…
404 éve, hogy a 154 szonettből álló gyűjteményt 1609-ben kiadták…
Mándy Ildikó Társulata 1999-ben alakult. Az állandó munkatársak mellett, minden produkció kiegészül az előadásnak megfelelően kreatív, alkotó gondolkodású művészekkel. Az előadás főszereplője és alkotótársa Szalontay Tünde színművész.

Szon 101

Fotó: Dusa Gábor

Mándy Ildikó Társulata - Shakespeare Szonettek
a Jurányi (Inkubátorház) Kamaratermében
Szereplő: Szalontay Tünde
Közreműködő: Károlyi Balázs
Rendező: Mándy Ildikó
Jelmez: Szűcs Edit
Fény: Payer Ferenc
Hang: Sólyom Tamás
Az előadásban elhangzó Shakespeare Szonettek Szabó Lőrinc fordításai.
Támogatók: NKA, Füge, Scallaboushe Színházi Társulat, Kontakt Táncért Alapítvány, MMA, EMMI
2013. február 16. – 20 órától
Helyszín:
JURÁNYI Produkciós Közösségi Inkubátorház
1027 Budapest, Jurányi u. 1-3.
Jurányi jegyinfó:
Telefon: +36-70-777-2533 (Hétfőtől péntekig:16:00-20:00, hétvégén: első előadás kezdése előtt 1 órával- az utolsó előadás kezdéséig)
Jegyiroda:
1027 Bp, Jurányi u. 1.
Hétfőtől péntekig:16:00-20:00, hétvégén: első előadás kezdése előtt 1 órával- az utolsó előadás kezdéséig.
On-line jegyvásárlás:

süti beállítások módosítása