Változz vagy elbuksz! - bemutatók előtt a Spirit Színház

Az immár önálló színházként működő műhely ebben a félévben még három bemutatóra és külföldi vendégjátékra készül. A Bethlen Téri Színház, a Mikroszínpad és az Átrium Film-Színház ad otthont a daraboknak.

Térey János: Paulus című versregényének adaptációját ősbemutatóként a Bethlen Téri Színházban láthatják először március 7-én. A kortárs irodalom egyik legnagyobb mestere izgalmas témával, a mostanában aktuális pálfordulás témakörével foglalkozik. Az üzenet: Változz vagy elbuksz! Makranczi Zalán rendezésében a kortárs tánc is egyenrangú szerepet kap, Gergye Krisztián az előadás egyik főszereplője, a rendező mellett.
A Mikroszínpadon látható májustól egy legendás darab újjászületése, mely témájában szinte követi az előzőt. Itt két női sors kerül bemutatásra, Mészáros Márta rendezésében. Visszatérő művészként Szinetár Dóra formálja meg Piaf alakját az Edith és Marlene c. zenés előadásban. A tervek szerint erre az alkalomra az elhangzó dalok lemezen is megjelennek. Pataki Éva darabjának külön apropóját adja, hogy Piaf idén lenne 100 éves.

spirit szinhaz

Június elejére készül el nyári bemutatóként Dumas: A kaméliás hölgy c. regényének Czeizel Gábor által elkészített változata, aki egyben az előadás rendezője is. A szerelmi történet is a Változz vagy elbuksz szlogen jegyében kerül színpadra. A rendező egykori kaposvári koncepcióját újítja fel többek között Nagyváradi Erzsébet, Szabó P. Szilveszter, Szendi Szilvi, Szabó Máté és Kolti Helga felléptével.

Külön öröm, hogy két "egyfelvonásosunk", Popper Péter és Müller Péter művei vidéki turnéra indulnak Malek Andrea, Perjés János, Papadimitriu Athina és Kutik Rezső előadásában.
A Spirit Színház folytatja a 'Színház a családon belüli erőszak ellen'' kampányát is, Paulinyi Tamás történetével. A fiú a tükörből című előadás Budapesten a Spinoza Színházban látható. Jelenleg előrehaladott tárgyalások folynak Makranczi Zalán és Perjés János Finnországi és Svédországi vendégjátékáról.

süti beállítások módosítása