A Nemzeti színészeinek felétől megválik Vidnyánszky

Lezajlottak az első beszélgetések a Nemzeti Színház leendő vezetője és a színészek között; Vidnyánszky Attila a társulat mintegy negyedével nem kíván együtt dolgozni, hogy ki marad a jövő évadban is a színháznál, az április végén derül csak ki.

A múlt szerdán kezdődött szerződtetési tárgyalásokon az összes színésszel négyszemközt beszélt a színház leendő vezetője, és mindenkinek egyértelműen megmondta, hogy a következő évadban számít-e a munkájára – értesült az MTI a decemberben kinevezett új vezető egyik közvetlen munkatársától pénteken.

attila-vidnyanszkyTájékoztatása szerint a színház jelenlegi negyven szerződtetett színésze közül a közös munkára felkért művészek döntő része kihasználja a rendelkezésére álló határidőt arra, hogy választ adjon az új igazgató ajánlatára. Ekkor derül ki, hogy ki akar maradni a társulatban és ki nem.
Az MTI úgy értesült, hogy Vidnyánszky Attila a társulat mintegy negyedének mondta azt, hogy nem kíván velük együtt dolgozni és voltak olyan művészek is, akiket ugyan szerződtetne a jövő évadra, de azok mondtak nemet neki. Így összességében a társulat mintegy feléről tudható már, hogy elhagyja a teátrumot. 

A Színház.hu információi szerint bár felkérést kapott, nemet mondott Vidnyánszky Attilának Molnár Piroska, a Nemzet Színésze, míg Bodrogi Gyula elfogadta az ajánlatot. 
Hárman jelezték már korábban, hogy az igazgatóváltást követően távoznak a Nemzeti Színháztól: Kulka János és Péterfy Bori már nyilatkozott arról, hogy a jövő évadtól máshol folytatják pályájukat. Akikről már kiderült, hogy nem maradnak a színháznál, azok döntő többségben közös megegyezéssel távoznak – közölte a leendő igazgató munkatársa, aki hozzátette: "Több neves színész a társulat tagja marad".

Vidnyánszky Attila munkatársa szerint ugyan sokan keresik meg azzal a leendő igazgatót, hogy szívesen dolgoznának a színházban, de amíg a jelenlegi tagokkal nem zárul le a szerződtetési időszak, addig nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy kit hívna a társulathoz.

Három színész biztosan érkezik a debreceni színházból Vidnyánszky Attilával a Nemzeti társulatába: Trill Zsoltot, Szűcs Nellit és Ráckevei Annát a jövő évadtól kötheti szerződés a teátrumhoz.

 

süti beállítások módosítása