Őze Áron: "A számok eddig minket igazolnak"

Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója a volt Nemzeti helyzetéről nyilatkozott a Helyi Témának.

Arról, mit szól az ötlethez, hogy a Pesti Magyar Színház a Nemzeti ifjúsági színházaként működne, elmondta: “Az összevonással kapcsolatos felvetésekre akkor lenne érdemes reflektálni, ha azok a fenntartó részéről hivatalos formát kapnának. Adott esetben a színház hosszú távú működésének biztosítása érdekében természetesen bármely elképzelést érdemes átgondolni, ami komoly minőségi elemeket tartalmaz” – fogalmazott Őze Áron.

ron Annak kapcsán, hogy a régi Nemzeti  volt igazgatója Ablonczy László úgy látja, a Pesti Magyar Színház a „kóma” állapotában van, Őze Áron felidézte, hogy a 2011-es évben a költségvetésük a felére csökkent, jelenleg 465 millió forint támogatásból gazdálkodnak. Felsőbb utasításra drasztikus leépítésre volt szükség, így az eredeti koncepciót nem tudták végigvinni, és a fenntartó kérésére újrapozícionálták színházunkat, ami tavaly óta ifjúsági és családi színházként aposztrofálják magukat. A számok eddig minket igazolnak” – fejtette ki az igazgató.
Az új koncepció második évében bátran kijelenthetem, hogy van létjogosultsága az elképzelésünknek” – közölte Őze Áron.

Forrás: Helyi Téma

süti beállítások módosítása