A Nagy Romulust mutatja be a Szigligeti Társulat

A Nagy Romulus című előadás közelgő bemutatója kapcsán tartott sajtótájékoztatót a Szigligeti Színház vezetősége és az alkotók egy része: Czvikker Katalin főigazgató, Szabó K. István, művészeti igazgató, az előadás rendezője, Horváth Károly zeneszerző, illetve a címszereplő, Szélyes Ferenc.

A bemutatóra március 1-jén, pénteken 19 órától kerül sor a nagyváradi színházban. A darabról, az előadásról elsőként Szabó K. István beszélt: mint mondta, az előadás műfaji meghatározása (tragi)komédia, a szerző megfogalmazása szerint „történelmietlen történelmi komédia”.

A színmű egy emberről szól, akinek lehetősége van arra, hogy változtasson a világon – akár a saját bukása árán. Szélyes Ferenc marosvásárhelyi vendégművész párhuzamot vont a társulat egy másik előadása, a Jelenetek egy kivégzésből és a most készülő produkció között, hiszen mindkettő az egyén és a hatalom viszonyát járja körül: míg az előbbi a művész, az utóbbi az egész emberiség szerepét vizsgálja.

romulussajtaj

Mint mondta, habár ismerte a darabot, új, izgalmas dolgokat fedezett fel benne a közös munka során. Horváth Károly nagyváradi származású zeneszerző elmondta, már több mint  tíz éve dolgozik együtt Szabó K. Istvánnal, most is örömmel vállalta a felkérést, nagy kihívásnak tartja, mivel a zenének nagy szerepe lesz az előadásban, a feszültség biztosításában.

Szó esett még arról, hogy Szélyes Ferenc egy körvonalazódó megállapodás értelmében rendszeresen szerepelne Nagyváradon, ez már csak a két intézmény –  a marosvásárhelyi és a váradi színház  – közötti egyeztetéseken múlik.

ROMULUSplakat

Friedrich Dürrenmatt
A NAGY ROMULUS
(tragi)komédia
Fordította: Fáy Árpád
ROMULUS AUGUSTUS, nyugatrómai császár - SZÉLYES FERENC
JULIA, a felesége - FODOR RÉKA
REA, a leánya - GAJAI ÁGNES
ISAURIAI ZÉNÓ, keletrómai császár - DIMÉNY LEVENTE
AEMILIANUS, római patrícius - PÁL HUNOR
MARES, hadügyminiszter - FIRTOS EDIT
TULLIUS ROTUNDA, belügyminiszter - TÓTH TÜNDE
SPURIUS TITUS MAMMA, a lovasság prefektusa - SZOTYORI JÓZSEF
ACHILLES - HAJDU GÉZA
PYRAMUS - DOBOS IMRE
APOLLYON, műkereskedő - CSATLÓS LÓRÁNT
CAESAR RUPF, nagyiparos - ifj. KOVÁCS LEVENTE
PHYLAX, a színész - HUNYADI ISTVÁN
ODOAKER, a germánok fejedelme - KARDOS M. RÓBERT
THEODORA, az „unokahúga” - PITZ MELINDA
PHOSPHORIDOS - VARGA BALÁZS
SULPHURIDES - CSEPEI RÓBERT
SZAKÁCS CSÍKY IBOLYA HÍRNÖK, A LÁNYKA - ABABI CSILLA
Rendező: Szabó K. István
Zene: Horváth Károly
Díszlet, jelmez: Florina Bellinda Vasilatos
Ügyelő: Vajda Zoltán
Súgó: Körner Anna
Hangosítók: Zsurka József, Szanday Csongor
Világosítók: Nosz Botond, Nagy Imre, Bernád Eduárd, Kalló János
A színházi pénztár nyitvatartási ideje: keddtől péntekig 11-13 és 17-19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt.

süti beállítások módosítása