Újabb Müpa-koprodukció a Közel-Keleten

Ománi és katari koprodukciók után a Művészetek Palotája februárban az arab térség egyik legjelentősebb kulturális eseményének, a Manama - az Arab Turizmus Fővárosa programsorozat nyitóelőadásának megvalósításában működött közre Bahreinben - közölte szerdán az MTI-vel Szász Andrea kommunikációs vezető.

Idén Bahrein fővárosa, Manama lesz az arab turisztika fővárosa. Az egész éves programsorozat a nemrégiben átadott bahreini nemzeti színházban, Hisham Gabra egyiptomi komponista Ibn Battuta - Az arab utazók hercege című új művével nyitott hétfőn este.
A 14. században élt, arab Marco Polóként aposztrofált utazó kalandjait 190 zenész és táncos elevenítette fel. A produkció színpadra állításában az Enana szíriai táncszínház és a Wroclawi Filharmónia Zenekara mellett Káel Csaba kreatív producerként, Szendrényi Éva díszlettervezőként működött közre, a Művészetek Palotája műszaki csapata pedig a produkció kivitelezésében vett részt. A művet maga a zeneszerző vezényelte, a főbb szerepekben az arab világ ünnepelt művészei léptek fel.

mupaA bahreini új nemzeti színház az arab világ harmadik legnagyobb kulturális intézménye a kairói és az ománi operaház után. A több mint ezer személyes épület terveit az Ezeregyéjszaka meséi inspirálták, korszerű infrastruktúrája nagyszabású színházi, opera- és koncertelőadások megvalósítását teszi lehetővé.
Az eseményen az arab világ kormányzati képviselői, vezető kulturális, turisztikai és gazdasági szakemberei mellett részt vett Bahrein miniszterelnöke, Kalifa bin Szalman al-Kalifa sejk is.
A Művészetek Palotájának ez már a harmadik koprodukciója volt a Közel-Keleten. Tavaly márciusban az Ománi Királyi Operaházban Mozart Szöktetés a szerájból című művét a Magyar Állami Operaházzal közösen mutatták be, 2012 októberében pedig a katari Dohában Verdi Aida című operájának bemutatásában vettek részt a milánói Scalával közösen.

süti beállítások módosítása