Világsztárok az újra nyitó Erkel kulisszái mögött

Miklósa Erika, Rost Andrea és Pászthy Júlia idézi fel az Erkel Színházhoz kötődő emlékeit a Kossuth Rádióban pénteken, a nyitás napján. A hely című műsorban az énekesnők mellett az Operaház vezetői és munkatársai engednek bepillantást a kulisszák mögé. 

Március 1-jén, pénteken este 7 órakor indul el újra az élet a több mint öt éve bezárt Erkel Színházban. A Pas de trois című balett-esttel kezdődik a 81 előadást felvonultató tavaszi műsorfolyam. A felújítás alatt álló épületben zajló munkálatok első szakasza véget ért. A színpad és a nézőforgalmi terek a produkciók méltó színre vitelére alkalmas állapotban vannak, jelenleg már takarítják az épületet a pénteki nyitóelőadásra.

erkel

A Kossuth rádió a nyitás napján, délelőtt 11 órától egy külön műsort szentel az Erkel Színháznak. A hely című kulturális magazinban világsztár énekesek, valamint Ókovács Szilveszter főigazgató, Héja Domonkos mb. főzeneigazgató és Mozsár István mb. ügyvezető-műszaki igazgató beszélnek a teátrumhoz fűződő élményeikről, a felújítás érdekes részleteiről, eddig soha nem látott-hallott kulisszatitkokról, de megszólal az Operaház egykori műszaki igazgatója, Borsa Miklós és a dalszínház több más munkatársa is.
A műsor Erkel-kiadása két részes lesz, a második részt március 8-án sugározza a rádió.

Kétszáz nyugdíjasnak adott belépőt az Erkel Színházba Józsefváros
A belépők Giuseppe Verdi két operájára, a Rigoletto és Az álarcosbál című darabjára szólnak.
Az önkormányzat Kocsis Máté polgármester szavaira hivatkozva azt írta: az Erkel Színház megnyitásával nemcsak a kulturális élet fog felpezsdülni Józsefvárosban, hanem az épület fejújításával a II. János Pál pápa tér presztízse is emelkedik.
Jelezték: a kerület lakosságának csaknem negyede időskorú, így a jövőben több idősbarát programot szerveznek, hogy a kerület kulturális és a civil életének ők is ugyanúgy részesei legyenek, mint a fiatalabb nemzedékek.

Forrás: opera.hu, MTI

süti beállítások módosítása