"Nekem is leesett az állam" - Szanitter Dávid egy beugrásról

A Karinthy Színház Szegény Dániel című darabjának főszerepét Szanitter Dávid vette át Simon Kornéltól. A gyors szerepátvételről olvashatnak rövid interjút.

A Szegény Dániel szerepét Simon Kornéltól vetted át. Mennyire nehéz egy már kész produkcióba bekerülni?

Szanitter Dávid: Igazából soha nem vettem át ekkora szerepet, csak jóval kisebb epizódszerepeket. Az a helyzet, hogy ez pokolian nehéz, mert az amúgy hat hetes próbafolyamat teljes egészében kimaradt, és ilyenkor nem elég a szöveget, az egész folyamatot megtanulni, hanem még azokat az apró jeleket is rögzíteni kell, amit az előző színész már apránként begyakorolt.
Az igazi különbség aközött, ha egy próbafolyamatot végigcsinál az ember, és ha átvesz egy szerepet az, hogy nem tudom, másként csinálnám-e meg a figurát, mint az elődöm. Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy fél év múlva egészen más lesz ez a szerep, mint amilyen akkor volt, amikor átvettem. Most az elsődleges feladatom az volt, hogy minél gördülékenyebben menjen a dolog, hiszen közel száz oldalas a szövegkönyv és szinte mindent meg kell tanulnom belőle, hiszen olyan gyorsak a párbeszédek, hogy figyelnem kell minden végszóra. Ilyenkor a feleségemmel együtt tanulunk, most is ő mondta az összes többi szereplő szövegét, én meg válaszoltam neki. A végére már le tudtuk járni a darabot. Ha találtam egy hat négyzetméteres helyet, akkor azon a terepen beosztottuk a díszletet, "ez lesz a rattan bútor, ez az asztal, ez pedig a kanapé". Egy métereket mentem jobbra vagy balra, és memorizáltam a szövegemet, ami a próbákon kívül még napi két órát vett igénybe az utolsó egy hétben.

Ha jól tudom, te a Karinthy Színházban még nem is játszottál...
Szanitter Dávid: Képzeld el, hogy Schubert Évához jártam 14 éves koromtól "bohóckodni" suli után a színjátszó szakkörbe. És amikor most találkoztam a szerep kapcsán Karinthy Marcival, akkor kérdezte, hogy egyébként voltam-e már a színházában. Erre én mondtam, hogy nézni már természetesen több mindent néztem, de egyszer már játszottam is egy mesejátékban Schubert Évával, aki úgy 20 évvel ezelőtt idehozta a Tapsikádé Fülönfüggője című előadást. Marci - akinek legendás agya van - erre azt válaszolta, hogy „várj csak, emlékszem, mi is volt a címe? Valami nyuszikának a fülönfüggője..” Csak egyszer látta, 20 évvel ezelőtt, miközben én is alig emlékszem a címére, mégis rögtön tudta, miről beszélek. A múltkor meg Laci mesélte (Újréti László, az előadásban a Felügyelő karakterét formálja meg - a szerk.), hogy neki egy 30 évvel ezelőtti darabjára emlékezett a Marci. Eszméletlen, mennyire odafigyel az emberekre, és mire tud emlékezni. Tehát a kérdésedre válaszolva már játszottam itt Ravaszdi Rabár, a róka szerepében.

Simon Kornél és Kováts Adél

A Szegény Dániel egy krimi. Más ez a műfaj, mint a többi?
Szanitter Dávid: Nekem a krimi eddig teljesen kimaradt az életemből, de érdekes műfajnak tartom, tisztelem azokat, akik végigkövetnek egy történetet miközben a megoldáson töprengenek, pláne az írókat, hiszen egy ilyen történet az ő részükről nagy bravúr. Egy krimit jól megírni az olyan, mint egy nagyon bonyolult matematikai függvény. Végig vezetni kell a nézőt, hogy mindig éppen azt gondolja, amit akarunk, hogy gondoljon. Éppen ennek a darabnak az írója írta a Nyolc nő című krimit, amit néhány évvel ezelőtt olvastam. Nem különösebben tetszett. Amikor megtudtam, hogy a Szegény Dániel is az ő története, kicsit tartottam tőle, pedig tényleg nagyon jó, nagyon szerethető darab. Emlékszem, amikor otthon a feleségemmel olvastuk, próbáltuk kiokoskodni a megoldást, de a végén nekem is leesett az állam. Utána pedig arra gondoltam, milyen izgalmas lesz majd a darab végén megmondani az összes nézőnek, hogy... na de tessék megnézni az előadást.

Korábban sorozatban szerepeltél,  a TV2-nél voltál állandó szereplő...

Szanitter Dávid: Igen, a Jóban Rosszban című sorozatban.
A kamera előtt vagy a színpadon vagy otthon igazán?
Szanitter Dávid: Be kell vallanom, hogy kamera előtt olyan nagyon nem szeretek lenni. Pedig régen még Kölyökidőztem, szóval elég korán odakerültem az MTV környékére, valahogy mégsem szerettem meg. Nagyjáték filmben is játszottam, és rengeteg sok órát töltöttem a forgatással. Ott derül ki, a filmezés mennyire más műfaj, mint a színház, inkább a hosszadalmas várakozás jellemzi, mint az izgalmas esték. Ha a forgatókönyvben egy bevilágított szoba később is szerepel, akkor azt mondják neked, "figyelj, akkor most felvesszük az elejét, aztán ugrunk a végére, de itt már egy hozzátartozód meghalt", és délután meg majd ugrunk a közepére, aztán este pedig magadra kéne gyújtani a lakást. Közben az átállások órákig tartanak, mert ugye ugyanolyan fényeket kell produkálnia a világosítóknak. Egy előadásnak van íve. Ezért hozzám közelebb áll a színházi munka.
Azt tudtad, hogy amikor a Szegény Dánielt először színpadra vittük még Simon Kornéllal, neki is éppen kisbabája született, ahogy nektek is?
Szanitter Dávid: A kollégáknak üzenem: rettenetes sok pénzért hajlandó vagyok megválni a szereptől annak érdekében, hogy nekik is mihamarabb születhessen kisbabájuk, úgy látszik, ez a szereppel jár. De viccet félretéve, nagyon vártuk Szanitter Annácskát, aki már meg is érkezett közénk.