Megerősítették: Per indul Stohl könyve miatt

Jó hírnév megsértése miatt polgári pert indított Stohl András színész és Szalai Vivien újságíró, a Magyar börtönpokol című könyv szerzője ellen a Budapesti Fegyház és Börtön. Az első tárgyalást május 23-ra tűzték ki -  erősítette meg a hírt a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-nek.

Koszta János közlése szerint a felperes annak megállapítását kéri, hogy a korábban öt hónapot börtönben töltő Stohl, illetve a színész ott szerzett „élményeit" könyvbe foglaló újságíró a kötetben szereplő valótlan állításokkal megsértették a Budapesti Fegyház és Börtön jó hírnévhez fűződő jogát. A kereset szerint a tavaly ősszel megjelent könyv a felperes társadalmi megítélését is hátrányosan érinti.
Mindezekért arra kérik a törvényszéket, hogy kötelezze nyilvános bocsánatkérésre és ötmillió forint nem vagyoni kártérítés egyetemleges megfizetésére az alpereseket (a pénzt alapítványoknak ajánlanák fel), és elvárják a kötet forgalmazásának betiltását is - mondta a törvényszék szóvivője.
konyv

Stohl András nemrég a Fókusz című műsornak nyilatkozott arról, hogy most nincs jó passzban. "Az általános öröm hiányzik, az élet öröme. Sok oka van annak, hogy nem vagyok jól. Az igazgatóváltás, az ezzel járó gondok, adöntéskényszer, valaminek a megszűnése miatt is nagyon nehéz a Nemzeti Színházban lenni, és nagyon nehéz nekem is” – fogalmazott a színész, aki a könyve kapcsán elindult nyomozásról is szót ejtett. Elmondta, ami született, nem botránykönyv.

Stohl Andrást 2010. május 8-án a Budapestről Fót felé vezető úton gépkocsijával áttért a szemközti sávba, és összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben négyen sérültek meg. A színészt súlyos testi sérülést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt a másodfokon eljáró bíróság tíz hónapos börtönbüntetésre ítélte. Jó magaviselete miatt öt hónap letöltése után tavaly március 5-én feltételesen szabadult.
Stohl a börtönben tapasztalt élményeiről börtönnaplót vezetett, ez alapján írta meg a Magyar börtönpokol című, az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent könyvet Szalai Vivien.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása