Megöltem az anyámat - Londonban is bemutatják Visky darabját

Visky András Megöltem az anyámat című drámáját mutatják be kedden Londonban a Rosemary Branch színházban, Anglia egyik alternatív játszóhelyén.

london

A darabot a Summer Dialogues produkciós iroda állítja színpadra Gleason Natália rendezésében, Csiki Orsolya és Nagy Antal előadásában, angol nyelven. Mindkét művész a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színésze volt 2008 és 2011 között, most mindketten Londonban dolgoznak.

Gleason Natália többek között a 2011-es Windsori Alternatív Színházi Fesztivál díjnyertes darabját állította színpadra. Az előadás producere Tarjányi Natália, aki több éves színházi tapasztalatra tett szert a londoni West End egyik színházi cégénél. 

visky andrasVisky András

A rendező az MTI-nek elmondta, hogy a dráma valós történeten alapszik: az 1980-as években egy romániai árvaházban felnőtt erdélyi magyar lány történetét mutatja be. Az identitásjáték főszereplője, Bernadett a társdalomból kitaszított félcigány árva, aki az intézetet elhagyva gyökereit kutatja. 
Lelki és fizikai megaláztatások, szeretethiány és a valóságtól való menekülés ellenére a darab életigenlésről és megbocsátásról szól - jegyezte meg Gleason Natália.  
A drámát angol nyelven 2012-ben Chicagóban a Theatre Y, majd New Yorkban a La MaMa társulat játszotta nagy sikerrel. Az angol premierre Ailisha O'Sullivan fordítását Lehóczky Ágnes szerkesztette színpadra.

Csiki Orsolya Nagy Antal I Killed My Mother London

A darabot vasárnapig naponta, csütörtökön és szombaton kétszer is játsszák. Visky András, a szerző a Londoni Magyar Kulturális Központ és a Román Intézet támogatásával pénteken Londonba utazik, hogy az előadások után a közönséggel beszélgessen.

Kortárs magyar darabot utoljára 2004-ben láthatott az angol közönség, amikor Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpli című komédiáját játszotta a New End Színház a Magyar Magic rendezvénysorozat keretében.
Visky András darabját a Független Thália Projekt részeként Budapesten a Thália Színház Új Stúdiójában mutatják be május 3-án és 4-én.

 

süti beállítások módosítása