Cseke Péter: "Nincsenek bevált receptek"

Cseke Péterrel, a kecskeméti Katona József Színház nemrégiben újabb öt évre megválasztott igazgatójával készített interjút a Petőfi Népe. Lapszemle.

A Petőfi Népe cikkéből:

"Szüleim színészek voltak Nagyváradon, gyerekkoromban egy ugyanilyen, Heller és Fellner tervezte színházban éltem. Szinte minden ugyanott volt, mint a kecskeméti teátrumban. Akkoriban Gróf Laci bácsi vezette a nagyváradi színházat, aki fantasztikus ember volt, tisztán emlékszem rá. Gyerekszínészként valószínűleg az ő hatására jött az ötlet, hogy egyszer egészen bizonyosan színházigazgató leszek. A tapasztalataim mellé az évek során sok mindent tanultam aszínházról, és persze van sok olyan dolog, ami ma is kihívás, meg kell oldani" - mesélte Cseke Péter.
A direktor elmondta, olyan színházat igyekszik csinálni, melyben mindig a legmagasabb színvonalat szeretnék produkálni. "Amikor nem úgy sikerül, az azért van, mert nincsenek 'bevált' receptek" - tette hozzá.
csekepeter

Cseke Péter

Annak kapcsán, hogy három játszóhelyen évente százezer nézőt szórakoztat a társulat, Cseke Péter elmondta, számukra is örömteli ez a nézettség, bizonyítja, hogy a kecskemétiek szeretik és értik a színházat. "Sokkal népesebb városok, nagyobb befogadóképességű színházak sem produkálnak nagyobb közönségszámot. Hozzá kell tenni, hogy számos környező megyéből is vannak állandó bérletes nézőnk, például Csongrád, Békés, Szolnok, Pest megyéből, de még Zemplénből is. Amikor átvettem a színházat, a nézők több mint hetven százaléka vidéki volt. Ezt a trendet megfordítottam, és nagy vívmánynak tartom, hogy immár a közönségünk kétharmada kecskeméti, tehát a városlakók magukénak érzik a színházat" - hangsúlyozta Cseke Péter.
A kecskeméti társulat közelgő londoni vendégszerepléséről az igazgató így beszélt: "London tulajdonképpen a színjátszás szíve és bölcsője. Ott előadni Az egérfogót nagy dicsőség, ráadásul Magyarországról elsőként a kecskeméti Katona József Színház kapott meghívást a West Endre. Április 28-án adjuk elő az Agathe Christie-darabot."

olvaso

Cseke Péter a Naftalint rendezi:

Cseke Péter, a kecskeméti teátrum frissen újraválasztott direktora rendezi Heltai Jenő Naftalin című bohózatát, melynek próbái a napokban kezdődtek a kecskeméti Katona József Színházban. 
A darabot Mohácsi János rendező és testvére, Mohácsi István dramaturg átiratában viszi színre az igazgató.
– Heltai egy érzékeny és nagyon tehetséges szerző volt, aki már tizennégy évesen publikálta a verseit – emelte ki az olvasópróbán Cseke Péter. - A Mohácsi testvérek átirata összesimul a szerző darabjával, előadásaikat azonban mindig az adott társulatra találják ki, akikkel dolgoznak. Éppen ezért le kellett hántanom róla azt, ami egy másik társulat sajátja. A darab az 1900-as évek elején játszódik. A helyszín egy emeleti polgári lakás, ahol egyre nagyobb lesz a káosz – árulta el a direktor.
A naftalinszagú szekrényben elsőként Csémy Balázs köt ki, majd egyszer csak Danyi Judit is mellette találja magát. A mit sem sejtő férj elől ugyanis először a ház úrnője rejti el a szeretőjét, majd a csalfa feleség édesapja is oda menekíti a szerelmi légyottra felhozott fiatal színésznőt. A lakásba közben új lakók is érkeznek, akik miatt persze még az addiginál is nagyobb lesz a káosz. 
A darabban színpadra lép Szikszai Rémusz, Téby Zita, Csémy Balázs, Dunai Tamás, Sára Bernadette, Esztergályos Cecília, Krajcsi Nikolett, Dobó Enikő, Danyi Judit, Farkas Ádám és Kiss Jenő.
A bemutató április 5-én, 19 órakor lesz a Katona József Színház színpadán.

süti beállítások módosítása