Bányai Rita fősúgó kitüntetést vett át az Operában

A Magyar Állami Operaházban 2010-ben adták át először a Gela Lajos-emlékplakettet, amellyel az Erkel Színház 2009-ben elhunyt egykori főügyelője előtt tisztelegnek.

A díjat évente ítélik oda egy, az operaház művészeti ügykezelése területén dolgozó munkatársnak: a díjazott, akinek személyéről négytagú zsűri dönt, a játékmesterek, balettmesterek, rendező- vagy balettasszisztensek, ügyelők és súgók közül kerülhet ki.
sugoIdén Bányai Rita fősúgó vette át a kitüntetést Ókovács Szilveszter főigazgatótól. A díjazottról Medveczky Ádám karmester mondott laudációt, amelynek első mondataiban megemlékezett a plakett felejthetetlen névadójáról, akinek színházszeretetét és szakmai tudását Bányai Rita is képviseli. A dirigens kiemelte: a díjjal az Opera láthatatlan főszereplőit jutalmazzák. Bányai Ritát – mint mondta – nem is lehet másképp jellemezni, mint úgy: nagyon jó. Pontossága, lelkiismeretessége meghatározó erényei, a próbák során olykor olyasmire is felhívja az énekesek figyelmét, amit a rendező vagy a karmester figyelmét elkerüli. Emberi és szakmai hozzáállása alapján egyaránt méltó a díjra. A kitüntetett a szolfézs-zeneelmélet tanári pályát cserélte fel a súgói hivatásra 1993-ban. 2003 óta vezető súgó, 2013-tól pedig fősúgó az Operaházban.

Bányai Rita kiemelte: megtisztelő számára rangos névsorhoz csatlakozni, Boschán Daisy játékmester és Janács Evelyn balettmester után átvenni a Gela-plakettet. Hálás szívvel emlékezik Petrányi Rezső egykori súgóra, aki felvette őt az Operaházhoz, és szakmai útján elindította. „Mi súgók azért vagyunk, hogy mindenki jól érezze magát a színpadon.” – tette hozzá. A Gela-plakett első díjazottja Döme István főügyelő volt.

süti beállítások módosítása