Márciusi programok a Figura Stúdió Színházban

Bérletes előadás és vendégjátékok is megtalálhatók a Figura Stúdió Színház márciusi programjában. 

A hónap egyik legfőbb kuriózuma, hogy a Figuránál is bemutatásra kerül Mihály Alpár Szilárd egyéni műsora. Karinthy Ferenc Bösendorfer című művét Papp Éva és Szász M. Mária adaptálta színpadra. Az előadás egy telefonbetyár életébe enged betekintést, a darab ma is érvényesnek számító kérdéseket vet fel. Lehet-e egyszeriben közünk egy ismeretlenhez? Miért könnyebb egy ezer idegennek kiönteni lelkünket? Amikor valamiért ott állunk pőrén, védtelenül egy pillanatra felfedve gyengeségeinket. A történet főhőse egy egyedül elő fiatalember, aki telefonbetyárkodással üti el az szabadidejét. Különböző karaktereket talál ki magának, akikkel megtréfál a gyanútlan embereket.A produkció március folyamán 3 alkalommal is megtekinthető.

plakat-bosendorfer

A Figura Stúdió Színház minden évben előadással készül a magyar szabadságharc és forradalom tiszteletére. Az idei előadás a Klenódium címet viseli, szövegét hagyományhoz illően Török Zoltán írta. A produkció Török Zoltán, Czegő Csongor és Kolozsi Borsos Gábor rendezésében lesz látható.

Gyerekbérletben tekinthető meg a Csíki Játékszín mesejátéka. A tűzmadár címet viselő gyerekelőadás szerzője, rendezője Budaházi Attila, aki egy orosz népmeséből ihletődve írta meg a gyerekeknek szóló darabot. A cár kertjéből éjjel titokzatos módon eltűnnek az aranyalmák. A legkisebbik cárevicsnek, Ivánnak sikerül meglesnie a tolvajt: a tűzmadár látogat a kertbe minden éjjel. A király annak a fiának ajánlja birodalmát, aki elhozza neki a bűvölően szép tollú madaradat. A legkisebbik fiú egyik cárságból a másikba vándorol és mindenütt újabb akadályokkal találja szemben magát.

bernarda plakat

A Színházi Világnap alkalmából pedig a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Bernarda Alba háza című vendégjátéka kerül bemutatásra. Az elsőéves magiszteri hallgatók szereplésével készült előadást dalbetétek, flamenco táncok teszik újszerűvé, de a zenés színrevitel mellett a dráma alaphelyzete megmarad: Spanyolország. Forró nyár. Gyászba öltözött nők tragédiája. Bernarda Alba házát – férje halála után – jéghideg veremmé változtatja, ugyanis a hagyományoknak megfelelően a nyolcéves gyász ideje alatt a kinti világra néző minden ajtó és ablak becsukódik. A családfő halála megszünteti a lehetőségét annak, hogy lányai ismerkedjenek azzal, ami a házon kívül van. A bezártság túlfűtött vágyakat szül, és a rácsok mögé zárt nők sorsának minden pillanata alkalom arra, hogy tragédia történjen, főleg ha mindannyian ugyanabba a férfiba szerelmesek, de csak egyiküknek sikerülhet férjhez menni hozzá.

Emellett Háy János nemrég bemutatott, nagy sikernek örvendő Mandragóra című komédiáját is meg lehet tekinteni Kövesdy István rendezésében.
A jegyek ára 15 lej (bérletes kedvezménnyel 10 lej), diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lej (bérletes kedvezménnyel 5 lej). Tel: 0752-227-011.

Mandragora plakat tamnelkul

Márciusi műsor:

Március 7., csütörtök, 20:00 – stúdióterem
KARINTHY FERENC: BÖSENDORFER
Mihály Alpár Szilárd egyéni műsora, alkotótársak: Papp Éva és Szász M. Mária
Március 9., szombat, 19:00 – nagyterem
HÁY JÁNOS: MANDRAGÓRA, komédia Niccolo Machiavelli színműve alapján
Rendező: Kövesdy István
Március 12., kedd, 19:00 – stúdióterem
KARINTHY FERENC: BÖSENDORFER
Mihály Alpár Szilárd egyéni műsora, alkotótársak: Papp Éva és Szász M. Mária
Március 13., szerda, 19:00 – stúdióterem
KARINTHY FERENC: BÖSENDORFER
Mihály Alpár Szilárd egyéni műsora, alkotótársak: Papp Éva és Szász M. Mária
Március 15., péntek, 18:00 – nagyterem
KLENÓDIUM
Előadás a a magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére
Írta: Török Zoltán, rendezők: Török Zoltán, Czegő Csongor, Kolozsi Borsos Gábor
Március 19., kedd, 12:00 – nagyterem; Fogarasy bérlet
BUDAHÁZI ATTILA: A TŰZMADÁR
Mesejáték orosz népmese nyomán
Rendező: Budaházi Attila
Március 20., szerda, 12:00 – nagyterem; Móka bérlet
BUDAHÁZI ATTILA: A TŰZMADÁR
Mesejáték orosz népmese nyomán
Rendező: Budaházi Attila
Március 21., csütörtök, 10:00 – Gyergyócsomafalva, Művelődési Ház
ZALÁN TIBOR: SZAMÁR A TORONY TETEJÉN
Mesejáték Marc Chagall képeinek ihletéséből
Rendező: Dézsi Szilárd
Március 27., szerda, 19:00 – nagyterem
FEDERICO GARCIA LORCA: BERNARDA ALBA HÁZA
A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem vendégjátéka a Színházi Világnap alkalmából
Rendező: Patkó Éva






süti beállítások módosítása