Bodnárné - Bánsági Ildikóval az Újszínházban

Március 22-én mutatja be az Újszínház Németh László Bodnárnéját, Bánsági Ildikóval a főszerepben.

Az Újszínház ajánlója:

Már javában zajlanak az Újszínház legújabb darabja, a Bodnárné című Németh László-dráma próbái, amelyet március 22-én mutatnak be a közönségnek Dózsa László rendezésében és Bánsági Ildikó címszereplésével. A bibliai ihletésű színműben Bodnárné két fiát Jánosi Dávid és Beszterczey Attila alakítja, mellettük még színpadra lép Nagy Zoltán, Maros Gábor, Gyürki István, Brunner Márta, Bátyai Éva, Nemes Wanda, Varga Ádám és Ifj. Farkas Sándor is. A darab rendezője, Dózsa László, a nemrég bemutatott és teltházzal futó Csurka-mű, a Koncz Gábor rendezte Döglött aknákban lépett először az Újszínház közönsége elé.

Bansagi Ildiko 1„A Bodnárné-t közvetlenül a Gyász után, 1932 tavaszán írtam… több mint 25 év múlva, Összegyűjtött munkáim közt jelent meg, s majd négy évtizedes késéssel, Ádám Ottó felfedezéseként került a Madách színpadára… Amikor a Bodnárné-t a kiadáshoz átolvastam újra, akkor láttam, hogy ez elég jó mű, jobb, mint sok utána írt, bemutatott, s dicsérettel emlegetett drámám…” – nyilatkozta egykor saját művéről Németh László.
A testvérpár, Bodnár Péter és Bodnár János rivalizálását saját anyjuk szítja. Az évekig tartó hátrányos megkülönböztetés a nagyobbik fiút szörnyű tettre sarkalja, amelynek hatására anyjuk ráébred addigi hibájára, de talán már túl későn.
Képek az olvasópróbáról:

Batyai Eva 2

 1.

Beszterczey Attila

2. 

Dozsa Laszlo 2

3. 

Jánosi Dávid

4. 

Nagy Zoltan

5.

Németh László

BODNÁRNÉ
játék két részben
Bodnárné Bánsági Ildikó
ifj. Bodnár János Jánosi Dávid
Bodnár Péter Beszterczey Attila
Cica Bátyai Éva
id. Bodnár János Nagy Zoltán
Örzsi Nemes Wanda
Őrmester Gyürki István
Szomszédasszony Brunner Márta
Jegyző Maros Gábor
Lali, szolga Varga Ádám
Közreműködik ifj. Farkas Sándor
Rendező: Dózsa László

Bemutató:

2013. március 22. 19 óra

süti beállítások módosítása