Imre Zoltán visszavont megbizatásáról - A FESZ Elnökségének közleménye

A FESZ Elnökségének közleményét olvashatják Imre Zoltán megbizatásának visszavonásával kapcsolatban.

Balog Zoltán miniszter nevében L. Simon László 2013 februárjában kérte fel Imre Zoltánt a 2013. évi, EMMI által kiírt, minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezeteknek szólópályázat testületi munkájában való részvételre. Az EMMI e héten arról tájékoztatta a Szövetséget, hogy Imre Zoltán megbízatását Balog Zoltán miniszter Halász János javaslata alapján visszavonta.
A FESZ Elnöksége ezt nem fogadja el, kiáll Imre Zoltán mellett és a mai napon erről az alábbi levelet küldte a Minisztériumnak:
fuggetlen Tisztelt Államtitkár úr,
A Független Előadó-művészeti Szövetség sajnálattal értesült róla, hogy a nem minősített előadó-művészeti szervezetek 2013. évi működésének támogatására kiírt pályázat elbírálása érdekében – az emberi erőforrások minisztere felkérése alapján – létrehozott szakmai kuratórium tagjai közül Imre Zoltán felkérését visszavonta.
Megdöbbenésünket váltotta ki azonban Nagy József kuratóriumi tagságának megszűnése, amit – hivatkozásuk szerint – maga Nagy József (a Független Előadó-művészeti Szövetség alelnöke) kezdeményezett. Elnöktársunk ilyen nyilatkozattal nem élt, személyes közlése alapján tudjuk, hogy a kuratórium munkájában továbbra is részt kíván venni. Éppen ezért Árkosi Árpád személyére vonatkozó véleményezési kérésüket nem tudjuk értelmezni.Kérjük önöket, hogy Nagy József személyével kapcsolatos félreértést tisztázni szíveskedjenek.


Imre Zoltán visszahívását elfogadhatatlannak tartjuk. A szakmai kuratórium felkérése az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási viszonyairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (Emtv.) 19. § (2a) bekezdésében foglaltaknak megfelelően történt, amely szerint a felkérést a bizottsági javaslattétel és annak véleményezése előzi meg, és a kiíró a döntést a vélemény figyelembevételével köteles meghozni. Ráadásul megbízatásának megszűnéséről csak tőle magától értesültünk, holott a hivatkozott törvény értelmében, az erről szóló értesítést a tárcának is meg kellett volna küldenie.
Balog Zoltán miniszter úr, amikor a Színházművészeti Bizottság javaslatát részben elfogadva Imre Zoltánt kérte fel a kuratórium munkájában való részvételre, döntést hozott a bizottsági javaslatról: három személyt illetően elfogadta, egy személyt illetően azt elutasította. A döntés meghozatalát követően a szakmai kuratórium tagjának visszahívása tehát nem élesztheti fel automatikusan a Színházművészeti Bizottság korábbi javaslatának a döntés folytán elutasított részét. A kuratórium összetételének megváltoztatását már csak azért sem értjük, mert a kuratóriumot maga a miniszter hagyja és hagyta jóvá, akinek a személye nem változott.


Nem tartjuk elfogadhatónak azt sem, hogy a pályázati kiírás megtörténte után, amiben szerepel a kuratórium személyi összetétele, a pályázók tudta nélkül kerüljön sor ilyen súlyú változtatásra, egy héttel a pályázat leadása előtt. Jelen helyzetben nem látjuk biztosítva, hogy a fennmaradó rövid idő alatt bármely új kurátor az elvárható alapossággal el tudná látni a munkáját.
Amennyiben a minisztérium az eredeti javaslat szerinti kuratóriumi összetételt kívánja megvalósítani, az Emtv. rendelkezéseinek maradéktalan érvényesülése érdekében akkor is szükséges, hogy a visszahívásra tekintettel a kuratórium új tagjára vonatkozóan a Színházművészeti Bizottság új javaslatot tegyen a miniszter részére, aki a javaslatról a szakmai érdekképviseleti szerv véleményének kikérését követően, annak figyelembevételével dönt.
A Független Előadó-művészeti Szövetség továbbra is készségesen áll a minisztérium rendelkezésére annak érdekében, hogy a pályázatok elbírálására késedelem nélkül, magas szakmai színvonalon kerüljön sor.

Tisztelettel,
Kulcsár Viktória
elnök

süti beállítások módosítása