Díjazza a k2 Színházat a FESZ

Március 27-én, az Előadó-művészeti Világnapon - a tagság szavazata alapján - a k2 Színháznak adja át a FESZ "A Pályakezdő" díját.

A Független Előadó-művészeti Szövetség a tavalyi évben először, hagyományteremtő céllal, a következő díjakat adta át a Színházi Világnapon: Életműdíj, A Mecénás, A Kritikus díja. Idén ez a sor kiegészül A Pályakezdő díjával, amit március 27-én, az Előadó-művészeti Világnapon adnak át, a tagság szavazata alapján a k2 Színháznak.
A k2 Színház 2010 nyarán alakult független színházi műhely, amelyet a Kaposvári Egyetem színművész szakának hallgatói hoztak létre két akkor másodéves egyetemista, Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével. Eddig négy önálló produkciót tudhatnak maguk mögött, amelyekkel több fesztiválon is sikert arattak. 2012-ben a csapat megnyerte a THEALTER Fesztivál helyspecifikus projekt-pályázatára készített előadások első díját ("azt a csöndet nem tudjuk eljátszani").

morgenstern halala k2 szinhaz

“Társulatunk célja olyan – egyetemi tanulmányainktól független – produkciók készítése, amelyek mindenféle külső nyomás, teljesítési kényszer nélkül, az adott anyaggal való szabad kísérletezés során születnek meg. Fontosnak tartjuk azt is, hogy előadásaink reflektáljanak a „ma” eseményeire, akár közvetlenül – például egy általunk írt drámán keresztül, akár áthallások útján, egy klasszikus szöveg, például egy Euripidész–dráma segítségével – mint most készülő előadásunk esetében" - áll a társulat ismertetőjében.

A fiatalok a Színház.hu-nak meséltek a kezdeményezésről.

Forrás: fesz.org

süti beállítások módosítása