Verdi-maraton és húsvéti hét az Operaházban

A nagyheti eseményeket a táncos Beatles 50! indította hétfőn este a Magyar Állami Operaházban, ahol kétszer is előadják Bach Máté-passióját, két estén szólal meg Wagner Parsifalja, szintén kétszer hallható Mascagni Messa di Gloriája, a húsvéti hetet pedig szombaton az egész napos Verdi-maraton zárja.

A Beatles Please Please Me! című első albuma megjelenésének 50. évfordulóját köszönti a hétfő esti program Venekei Marianna koreográfiáival - mondta el Solymosi Tamás balettigazgató a programokat beharangozó hétfői sajtótájékoztatón. Ókovács Szilveszter be is mutatta a birtokában lévő lemezt, amelynek érdekessége, hogy a borítón Hoffmann Dezső magyar fotográfus képe látható. "Hoffmannak már akkor több száz negatívja volt a Beatlesről, amikor még alig ismerték, ő találta ki a felugrálós beállítást is" - jegyezte meg. A koncerten Dénes István vezényel. 
A csütörtökön és szombaton elhangzó Máté-passió az 1841-es lipcsei, Mendelssohn által készített és vezényelt verzióban hangzik el M. Tóth Géza animációjával. "Az elhangzó szövegre összpontosítok a betű, a könyv látványával, az élőzenére a helyszínen szinkronizálom az animált tipográfiaként való megjelenítést" - részletezte elképzeléseit a filmrendező.
A vetített szöveghez szorosan kapcsolódik az a kis brosúra, amelyet a közönség megkap az előadás előtt és amely tartalmazza a szövegek magyar fordítását, illetve - afféle gyülekezeti énekként - a korálok egyszólamú kottáját is. A Máté-passió és a Parsifal egy-egy előadása a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) eseménye is egyben.

operahaz

Wagner monumentális megváltástörténete, a Parsifal 1983-ban szólalhatott meg először a második világháború óta. A Ferencsik János vezényelte legendás előadás azóta is meghatározó darabja az operaház húsvéti kínálatának. 

Idén nagypénteken és húsvét hétfőn kerül műsorra az opera Nina Dudek játékmester által felfrissített formában. A Parsifal dirigense a magyar származású Stefan Soltesz lesz, Amfortas szerepében Heiko Trinsinger német bariton mutatkozik be. A Gurnemanz szerepét éneklő Eric Halfvarson a Budapesti Wagner-napokon 2009-ben több estén is fellépett, júniusban ugyanott A nürnbergi mesterdalnokokban Veit Pognert alakítja.
Mascagni Parasztbecsület című operáját és Messa di Gloriáját a világjáró, de főként Itáliában élő Ács János vezényli szintén két estén, március 31-én és április 2-án. Mascagni Messa di Gloria című műve - Bándi János és Fokanov Anatolij közreműködésével - Magyarországon először hangzik el.
Szombaton kerül sor a Verdi-maratonra. A főigazgató megjegyezte, hogy a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából a következő évadra 15-re nő a ház Verdi-repertoárja. A maraton is a BTF-fel közös vállalkozás, az esemény zenekari gálával kezdődik délelőtt fél 12-kor szabadtéren, az Andrássy úton, a MÁV Szimfonikusokat Oliver Dohnányi vezényli. A programba operatörténeti előadások is kerültek.
Verdi és Boito levelezéséből a Királyi lépcsőházban Ókovács Szilveszter és egy olasz színész olvas fel. A Vörös szalonban Verdi e-moll vonósnégyese hangzik el, majd a Székely Bertalan Teremben dalok csendülnek fel. Az idős Verdi és az idős Richard Strauss munkásságát Batta András zenetörténész hasonlítja össze. Az ingyenes programokat a Rigoletto előadása követi, a Maraton Verdi-kóruséj címmel a ház előtt, szabadtéren zárul. A MÁV Szimfonikusokat és a dalszínház énekkarát Kesselyák Gergely vezényli.

Színház.hu

süti beállítások módosítása