Ráckevei Anna lesz a debreceni színház igazgatója

Az Érdemes művész, Jászai Mari-díjas színésznő, Ráckevei Anna váltja a Nemzeti Színház élére kinevezett Vidnyánszky Attilát a Csokonai Színház igazgatói posztján.

A posztra Ráckevei Annán kívül Kelemen Csaba, az Agria Játékok Kulturális Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója és Nagy Viktor rendező, a Győri Nemzeti Színház korábbi igazgatója pályázott.

A közgyűlési előterjesztés szerint két kiemelkedő pályázat közül a szakmai bizottság a Jászai Mari-díjas színésznőt javasolta a színház vezetői posztjára, a debreceni közgyűlés jóvá hagyott. „Ráckevei Anna pályázatát egyöntetűen hitelesnek értékelték, dolgozatából a megőrzés és a megújulás egysége tükröződik” – írta az előterjesztés.

anna

A Csokonai Színház új igazgatójának megbízása öt évre szól. Ráckevei Anna művészeti vezetőként Gemza Péterrel, zenei igazgatóként Somogyi Tóth Dániellel, a zenekar jelenlegi vezetőjével dolgozna együtt. Terveiről szólva, a Színház.hu-nak elmondta: a folytonosságot szeretnék megteremteni a Csokonai Színház jelenlegi vezetője, a Nemzeti Színház leendő igazgatója, Vidnyánszky Attila távozása után, ugyanakkor a váltás minden bizonnyal hangsúlyeltolódásokat is hoz majd. "Bízom magunkban, bízom a társulatban" - tette hozzá Ráckevei Anna, akivel hamarosan interjút közlünk.

süti beállítások módosítása