Karinthy is szól a telefonból

A Számadás a tálentomról című, december 31-ig látogatható tárlat Karinthy Frigyes életének állomásait vázolja fel a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Karinthy-ábrázolások, -relikviák, -kéziratok, valamint korhű, XX. század elejéről származó iskolai tárgyak és az írót egykor megihlető technikai eszközök lesznek láthatók a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) csütörtökön megnyíló Karinthy Frigyes-emlékkiállításon.
Kovács Ida, a kiállítás muzeológusa elmondta, hogy a kiállítás a Találkozás egy fiatalemberrel című novella megjelenésének 100. évfordulóján nyílik meg. "Természetesen nem ez adta a kiállítás apropóját, de kétségkívül jó egybeesés" - tette hozzá. A muzeológus kiemelte: a tárlat a számadás gondolata köré épül, az önmagával számot vető és a teljesítményét folyamatosan mérlegelő író áll a középpontjában.

A PIM két termében berendezett kiállításról elmondta, hogy a kisebb terem szól az iskoláról, a Tanár úr kéremről és a gyerekkori naplókról. "Hangulatában álomszerű iskolai enteriőrt jelenítettünk meg" - tette hozzá Kovács Ida.

karinthy frigyes

A következő témakör a szembenézés, amelynek kapcsán a Találkozás egy fiatalemberrel és az Én és énke szövegekből olvashatók idézetek. "Kitérünk az Így írtok tire is, hiszen ez is a számadás terepe. Kipróbálja magát, meg tud-e szólalni más hangján" - magyarázta a kurátor, hozzátéve, hogy Karinthy életében fontos szerepet töltöttek be a nők, ennek külön blokkot szenteltek. Itt például a Capillária szövegeiből választottak idézeteket, a technika világa pedig Karinthy természettudományos érdeklődésére reflektál.
"Gyerekkorában Vernét olvasott, ő fordította Swift Gulliverjét is. Mindig érdekelték a gépek, a levegő, a tenger meghódítása" - fogalmazott Kovács Ida. A látogatók megtekinthetik annak a repülőgépnek a modelljét, amellyel az író is repült barátjával, a fiatalon elhunyt Wittman Viktorral, illetve egy léghajót is. Ez utóbbi a gyerekkori olvasmányaira és az Utazás a Merkúrba című könyvére utal. "Van egy kis vetítőnk, amiben rövid amatőr filmek láthatók róla, és egy kis kávéházi szegletünk is" - tette hozzá.
A kiállításon meghallgatható Karinthy Frigyes hangja, az író a Méné, tekel című verset mondja el, egy telefonkagylóba pedig bejelentkezik: "Halló, itt Karinthy Frigyes, költő, a huszadik századból!" Egy másik szegletben pedig egy magyar nótát énekel - ismertette a tárlatot a muzeológus, hozzátéve, hogy létezik hosszabb hangfelvétel is Karinthytól, de az rossz állapotban van, alig érthető.
A kiállítás az Utazás a koponyám körül világával zárul, itt az agyműtét eszközeit, Karinthyról készült röntgenképet, lázlapját láthatják a látogatók, de kiállították az író híres táskáját is, amelyben a kéziratait hordta. Itt tekinthető meg Rippl-Rónai József Karinthy-portréja is.
A látogatók végül különféle számítógépes és mechanikus játékokon tehetik próbára saját nyelvi leleményességüket, tesztelve, hogy mennyire ismerik az író nyelvi játékait, irodalmi paródiáit - közölte a muzeológus.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása