Felbukkant a "szökevény" ukrán balettcsillag

Moszkvában bukkant fel a brit fővárosból napokkal ezelőtt eltűnt fiatal ukrán balettcsillag, Szerhij Polunyin, aki a londoni Coliseum színházban a főszerepet táncolta volna a Billy Hayes kábítószercsempész törökországi börtönélményein alapuló darabban.

Az Éjféli expressz című darabot színre vivő Peter Schaufuss Társulat napok óta semmit sem tudott a 23 éves táncosról, akinek helyét Johan Christensen dán táncos vette át.
Kedden a Sztanyiszlavszkij Balett szóvivője közölte, Polunyin jól van, és Moszkvában tartózkodik. "Él és virul, nem történt semmi" - tette hozzá. A fiatal művész eltűnésének oka továbbra is ismeretlen.
Polunyinnak ez a második rejtélyes eltűnése: tavaly januárban egy héttel Az álom című darab előadása előtt hagyta el minden szó nélkül a londoni Királyi Balettet, ahol pedig minden idők legfiatalabb férfi előadójaként lehetett 19 évesen a társulat vezető szólótáncosa. Pár hónappal később a tetovált testű táncos a moszkvai Sztanyiszlavszkij Balett színpadán bukkant fel, idén februárban pedig már vendégművészként tért vissza a Royal Ballet-hez.  

 

 

polunyin
Tavalyi eltűnése után az ünnepelt Polunyin azt mondta a sajtónak, hogy nagyon unalmasnak találta a próbákat, és hogy 26 éves korára távozni akar a "nagyon kimerítő" balett-táncosi pályáról.
Legutóbbi eltűnésekor Polunyinról azt feltételezték, hogy teljesen szenvedélyének, a tetoválásnak akarja szentelni az életét. Rebesgették állítólagos drogfüggőségét is. Egy interjúban maga is bevallotta, előfordult, hogy kokain hatása alatt táncolt, de azt mondta, már "tiszta". Egy 2011-es lapinterjúban arról beszélt, hogy szeretne lazábban élni, "rosszalkodni", futballozni, sportolni, de nagy nyomás nehezedik rá és családilag sikerre ítéltetett a táncművészi pályán.
A herszoni születésű Polunyin 13 évesen került Londonba a Királyi Baletthez.

süti beállítások módosítása