Elkezdődött a Versmaraton a Tháliában

Elkezdődött a Versmaraton, amelynek keretében Az év versei 2013 című antológia költői olvasnak fel a költészet napján, csütörtökön 11-től 23 óráig Budapesten, a Thália Színház Mikroszínpadán.

A Magyar Napló Kiadó szervezésében megvalósuló rendezvény megnyitóján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Kárpát-medence legnagyobb költészeti ünnepének nevezte a Versmaratont. "A vers mindennapi kenyér, semmint ritka desszert" - fogalmazott a politikus, aki hangsúlyozta, hogy Az év versei 2013 című kötetet az ország valamennyi középiskolájába eljuttatják. Balog Zoltán kiemelte, hogy sosem a politika emeli a költészet rangját, noha ma sem ritka a politikus költő. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma például két költő-államtitkárt is "elfogyasztott már" - jegyezte meg.


versmaraton
"A költő nemcsak a mindenségről ír, hanem azzal is méri magát" - fogalmazott a miniszter utalva József Attila születésnapjára, amelyre emlékezve 1964 óra megünnepeljük a költészet napját. Balog Zoltán József Attiláról szólva megjegyezte, hogy költészete "egyszerre van nagyon magasan és nagyon közel". Hozzátette, hogy József Attila költészete sem megoszt, szétválaszt, hanem egyesít, hiszen benne van "minden fájdalom", "Trianon fájdalmától a proletár fájdalmáig".  A mintegy 90 költő részvételével zajló 12 órás felolvasást Bereményi Géza író-dalszövegíró, a Thália Színház igazgatója nyitotta meg a Csönded vagyok című dalszövegével. 


A közmédia kiemelten foglalkozik a Versmaratonnal, az ott elhangzó szövegek a költők saját hangján bekerülnek a közmédia archívumába.
A Mikroszínpadon olvassák fel a költők verseiket, majd a Thália Látványstúdióban a közmédia munkatársai beszélgetnek az alkotókkal. A közmédia A hely című műsora is kitelepül, hogy a Tháliában zajló monstre rendezvény kulisszatitkait ismertesse meg a nézőkkel.


versmaraton 2
A Kossuth Rádió weboldalán (www.mr1-kossuth.hu) élő videoközvetítés formájában bárki bekapcsolódhat a Versmaratonba, így olyan iskolák diákjai is hallhatják-láthatják a kortárs költőket, akik a távolság miatt nem tudnak Budapestre utazni.
A Kossuth Rádióban többször élőben kapcsolják majd a Versmaratont, a Petőfi Rádióban egész nap megzenésített versek lesznek hallhatók, emellett a Bartók Rádióban is megemlékeznek a költészet napjáról. Az idén is megszületik a felolvasó költők nagy, közös verse, amelyet egy hosszú papírtekercsre írnak majd.

süti beállítások módosítása