Mi vár a Költészet Napján? - Együtt lépnek fel ismert kortárs költők

A Magyar Költészet Napját 1964 óta ünnepeljük április 11-én, József Attila születésnapján. Lássuk, milyen programok várnak az ünnepi napon a színházakban!

Madách Színház - Vendég a Cseppkő Gyermekotthon lakója

Rendhagyó módon ünnepli a Költészet Napját idén a Madách Színház. József Attila születésnapján az esti előadás Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston musicalje, az Én, József Attila lesz, amely a költő életének sorsdöntő fordulatait eleveníti fel és varázsolja színpadra, Szirtes Tamás és Szente Vajk rendezésében.
A Költészet napja azonban azért is különleges, mert az előadást követően színpadra lép Kovács Nikolett 15 éves tanuló, a Cseppkő Gyermekotthon lakója. Nikolett tavaly a gyermekotthonok közötti országos tehetségkutató versenyen, a Varázscsepp vetélkedőn próza kategóriában 1. helyezést ért el, valamint a közönségdíjat is ő vihette haza.

 

en jozsef attila

Én, József Attila

Művészetek Palotája - Írók, költők lépnek színpadra

A programok a Művészetek Palotájában 11 órakor kezdődnek a Tamkó Sirató Károly verseire született Tititá című interaktív, zenés-táncos gyerekelőadással. Délután három órától Rutkai Bori és zenésztársai "versjátszóháza", zenei műhelye várja a gyerekeket. 
Délután az előcsarnokban kedvezményes verseskötetvásárt és dedikálást tartanak mintegy 30 költő - mások mellett Borbély Szilárd, Tóth Erzsébet, Szőcs Géza, Marno János, Kukorelly Endre, Sajó László, Karafiáth Orsolya, Schein Gábor, Kemény István, Szabó T. Anna, Szijj Ferenc és Háy János - részvételével. Délután 17 órától a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói mondanak verset, 18 órakor pedig Stekovics Gáspár Költőportrék című fotókiállításának megnyitóját tartják.
A csütörtöki programok zárásaként Még jó, hogy vannak jambusok címmel este 19 órától különleges versesttel várják a közönséget: a költészet ünnepén számos ismert magyar költő - mások mellett Juhász Ferenc és Varró Dániel, Kányádi Sándor és Parti Nagy Lajos, Csoóri Sándor és Oravecz Imre - lép színpadra.
A műsor második felében mai költészetünk vidám, játékos, ironikus arculatának bemutatására helyezik át a hangsúlyt a szervezők olyan kiváló forma- és nyelvművészek fellépésével, mint Nádasdy Ádám, Parti Nagy Lajos, Várady Szabolcs, Szilágyi Ákos és Varró Dániel.
Az est szerkesztője Keresztury Tibor, a rendező Novák Eszter, a műsorvezető Lévai Balázs.

 

Nemzeti Színház - Csongor és Tünde lesz műsoron
19 órától Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje látható a Gobbi Hilda színpadon, Földi Ádám, Martinovics Dorina, Nagy Zsolt, Radnay Csilla, Molnár Piroska és Tompos Kátya főszerelésével, Tengely Gábor rendezésében.

Pinceszínház - Máraival ünnepelnek
Csütörtökön 19 órától Márai Sándor Az igazi című szerelmi története látható Györgyi Anna, Varga Zoltán, Szávai Viktória és Mertz Tibor szereplésével, Kőváry Katalin rendezésében.
Márai Sándor Az igazi című kisregényét 1941-ben jelentette meg. A mű nagy sikert aratott, többen Márai legegységesebb, legértékesebb írásának tartják. Hogy ő maga is értékesnek gondolta, azt az bizonyítja, hogy majd negyven év múlva, 1979-ben megírta a történet folytatását Judit címmel. Judit Az igazi furcsa szerelmi négyszögének egyik szereplője. Az igazi két párhuzamos monológ, a Judit is monológ-formában íródott, végül Márai megírta a történet harmadik részét „…és az utóhang” címmel. Ebben már az eredeti négy szereplő nem jelenik meg, csak beszélnek róluk.

Marai Sandor Az Igazi Pinceszinhaz

Az igazi

Térszínház - Székelyudvarhelyi vendéget fogadnak
Ajtót nyitok címmel Turi Bálint verses előadóestjét láthatják József Attila, Dsida Jenő és Márai Sándor verseiből április 11-én 19 órától a Térszínházban. Az előadás a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház produkciója, rendező: Csurulya Csongor.

Versszínház - József Attila versek hangzanak el
Turek Miklós "Nappal hold kél bennem" című József Attila-estjére április 12-én, 15 órától kerül sor a H13 Diák -és Vállalkozásfejlesztési Központban (Bp., VIII.ker. Horánszky u.13.) A belépés díjtalan.

Békéscsaba - Versfolyamra készülnek
Versfolyam az Ibsen ház udvarán és a Szarvasi Vízi Színházban! A tavalyi nagy sikerre való tekintettel a Békéscsabai Jókai Színház és a szarvasi Cervinus Teátrum a Költészet Napja alkalmából irodalmi fesztiválra hív minden verset szerető olvasót, alkotót, költőt, színművészt, színiiskolást.
Békéscsabán, az Ibsen-ház udvarán és a Szarvasi Vízi Színházban újra 24 órás versmondó és versolvasó fesztivál lesz. A program 2013. április 10-én déli 12-kor indul, és másnap, József Attila születésnapján, 12 órakor ér véget egy nagy közös verseléssel. 

A monstre irodalmi program kezdete előtt, 11.45-kor kerül sor Kocsis Csaba Kor-Kör-Kép című kortárs költőket, írókat bemutató fotó-, fotografikai kiállításának megnyitására.
A Versfolyam keretében, annak részeként, 18 órától a Jókai Szalonban Kötet nélkül – Fiatal Békés megyei költők bemutatkozása címmel a Körös Irodalmi Társaság öt fiatal alkotójával, Bondár Zsolttal, Csillag Tamással, Dávid Péterrel, Fodor Györggyel, Szávai Krisztinával és verseikkel ismerkedhet meg az érdeklődő közönség.


versfolyamDebrecen - Cserhalmi György lesz az egyik vendég

A 24 órás, A vers néma. Adj neki hangot! című programot szerda déltől a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Házában tartják és azon - előzetes regisztrációt követően - minden verset mondani, olvasni, hallgatni szerető irodalombarát részt vehet. A versmaraton alatt minden órában egy-egy ismert debreceni közéleti személyiség olvassa fel kedvenc versét, és mesél a költészethez való viszonyáról

A száz éve született Weöres Sándor életműve áll a szerdán induló, zenével és tánccal tarkított XI. Debreceni Költészeti Fesztivál háromnapos programsorozatának középpontjában. Idén a Csokonai Színház és a Méliusz Központ mellett a város több iskolája is bekapcsolódik a programba szavalóversenyekkel vagy előadásokkal.
Szerda délelőtt a Kölcsey Központban óvodásoknak szóló zenés irodalmi műsorral emlékeznek Weöres Sándorra, csütörtökön az Apolló moziban a költő Psyché című verses regénye alapján készült filmet vetítik, majd beszélgetnek róla Cserhalmi György színművésszel. Péntek este Czeizel Endre genetikus tart előadást a Kölcsey Központban a költőgéniuszról, amelyet egy programzáró koncert követ.
A háromnapos fesztivál része lesz még az Acoustic Gallery koncertje magyar költők megzenésített verseivel, valamint a Kalkulációk című kerekasztal-beszélgetés a Balla Zsófia-Báthori Csaba költőházaspárral.

Dunaújváros - Kortárs költőket idéznek
Kortárs magyar költők antológiájából válogatnak a a Bartók Kamaraszínház színművészei csütörtökön, 18 órától.

 

Gödöllő -  Maratoni szavalásra várnak

A gödöllői rendezvények közül a csütörtök reggel 9 órakor kezdődő versmob ígérkezik a leglátványosabb, hiszen szerdáig már több mint kétszázan jelezték: ott lesznek a főtéren, hogy egyszerre mondják el József Attila Születésnapomra című versét a költő, illetve a hozzá kapcsolódó ünnep előtt tisztelegve. A gördülékeny produkció érdekében néhány moderátor kihangosítva diktálja a szavalás ütemét, a versszöveget mindenki kézhez kapja.
Fél tízkor maratoni szavalással folytatódik a program a könyvtárban. A szervezők annyit kértek, hogy minden alkalmi szavaló lehetőleg az 1900-as évek elején született, szecessziós életérzést tükröző költeményt hozzon magával, hiszen Gödöllőn idén e stílus jegyében zajlanak az úgynevezett tematikus év rendezvényei, de bármilyen kedvenc verset elfogadnak.
Az este 6 óráig tartó versmaraton lényege, hogy egyszerre hatan ülnek le egy asztal köré, majd fél óra alatt mindannyian elmondják kedvenc versüket, aztán következik az újabb hatos csoport, és így tovább, miközben a történteket a város két pontján (a zeneiskolában és a művészetek házában) online követhetik nyomon az érdeklődők.
Csütörtökön 17 órakor szecessziós utazás a könyvtárban címmel kiállítás nyílik, amely a társművészetekbe is bepillantást enged. A könyvek, fotók, plakátok, kották, szórólapok és elektronikus dokumentumok a könyvtár szinte valamennyi helyiségét elfoglalják, úgy, hogy az emlékek között kalandozva egy öt állomásos játékba is bevonják az érdeklődőket. Aki mind az öt, egy-egy sajátos témához kapcsolódó feladványt megfejti, a végén az úgynevezett verstornyot fogja tudni összerakni.

 

Kaposvár - Rátóti Zoltán lesz a játékmester
Versünnepre hív a kaposvári: a Költészet Napján a kaposvári Kossuth téren minden általános és középiskoláját várnak egy nagy kvízjátékra – természetesen vers-témában, Janus Pannonius, Balassi, Kölcsey, Arany, Petőfi, Ady, Kosztolányi, Babits, József Attila, Radnóti, Weöres Sándor, Szabó Lőrinc, Zelk Zoltán, Romhányi József és Varró Dániel művei kapcsán.
A játékmester Rátóti Zoltán, a Csiky Gergely színház igazgatója, a versrészleteket a Csiky Gergely Színház színészei adják elő.
A játék eredményhirdetése után közös versmondás következik, a 100 éve született Weöres Sándor tiszteletére.
A három közösen előadott vers:
Lackfi János: Kölyök (Bóbita-átirat)
Varró Dániel: Metró
Weöres Sándor: Négy korál – III.
Gyülekező: 9:45-kor a Kossuth téren.

kaposvar kossuth ter

 

Miskolc - Színészek vezetnek a versek között
Csütörtökön 17 órakor a Játékszínben Egy óra a versek között címmel a miskolci színház művészei adnak elő többek között József Attila, Arany János, Csoóri Sándor, Tóth Krisztina és Radnóti Miklós verseiből.

Pécs - Verses játékra is hívnak
A Pécsi Nemzeti Színház és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által közösen a pécsi felső tagozatosok számára meghirdetett János vitéz szavalóverseny elődöntői lezajlottak. 21 pécsi általános iskola vállalta, hogy a tanórákon kívül is foglalkoznak a művel, felkészülnek a rendhagyó megmérettetésre. A döntő időpontja: április 11.,16 óra, helyszíne a Pécsi Nemzeti Színház.
A döntőben a versenyzők a János vitéz fejezeteit sorban mondják el, ezáltal Petőfi Sándor művének egésze bemutatásra kerül. A verseny - mely így valójában előadássá válik - a János vitéz című daljáték díszletében, szcenírozott körülmények között zajlik.
A döntőre várnak minden érdeklődőt, hozzátartozót, szurkolót, akik erre az alkalomra jelképes 300, 200 ill. 100 Ft-os áron vásárolhatnak belépőjegyet.

A Művészetek és Irodalom Házában április 11-én József Attila összes versét elszavalja Galkó Balázs színművész Márta István zongorakíséretével. A folyamatos versfelolvasás keretében József Attila 416 verse hangzik majd el.
A Költészet Napja alakalmából a ZsÖK NKft. verses játékra is hívja a pécsieket. Nyolc belvárosi üzlet kirakatán egy vers versszakait helyezték el, s megjelölték ezeket egy-egy betűvel. Aki helyes sorrendben összeilleszti a részleteket, a betűjelekből a vers költőjének nevét olvashatja ki. A megfejtést a Versmaratonon kell leadni a Művészetek és Irodalom Házában, a helyes megfejtők között pedig nyereményeket sorsolnak ki.

Sopron - Vers lesz utcán, téren, buszon
A Petőfi Színház társulata április 11-én nagyszabású egésznapos versmondással köszönti a Költészet Napját a városban, a színészek rendhagyó helyszíneken – többek között utcán, téren, buszon, vonaton, bob pályán, hivatalokban – ajándékoznak verseket az embereknek.

Székesfehérvár - Színművészeti egyetemisták Toldija lesz látható
19 órától a Stúdiószínpadon a Színház- és Filmművészeti Egyetem Toldi című előadása látható.
"Arany János már a saját korában is több generáció számára lebilincselő olvasmánynak szánta a Toldit. Most Horváth Csaba lélegzetelállító koreográfiája teszi ugyanezt. Miközben a színpadon elhangzik a mű az első szótól az utolsóig, a műben foglalt kalandok, akciók és hangulatok maguk is megelevenednek. A malomkő, a farkaskaland, az üldözés, a pesti utcák, a bika, a cseh vitéz, a nagyvárosba tévedt parasztgyerek hontalansága, a gyermekeit vesztett anya fájdalma, Toldi György ármánya, a magyar király nemes alakja… mindez megidéződik szóban és mozgásban – a mai kor komplex ábrázolásában, feledhetetlen rendezésben – szűk két órában" - olvasható az előadás ajánlójában.

 

szfe toldiToldi (fotó: Dóka Attila)

 

Szolnok - Versasztalok várnak

A Szigligeti Színház színművészei olvasnak fel magyar költők verseiből csütörtökön 20 órától a Moszkva Kávézó egy-egy asztalánál. A Versasztal címmel meghirdetett eseményt megelőzően, este 7 órától a városközpontban, a színház és a kávézó környékén hangzik el József Attila Tiszta szívvel című verse, szintén színművészek tolmácsolásában, kisebb csoportokban, majd a résztvevőket a Moszkva nagytermébe invitálják, ahol minden asztalnál más-más szerző költeményét hallgathatják meg, sőt bárki felolvashat egy-egy verset vagy annak részletét.

 

Szombathely - Szavazhatnak a legszebbekre

A Derkovits Gyula Általános Iskolában már hagyománnyá vált Verssoroló keretében ötödik alkalommal szavazhattak a város diákjai a legszebb versekre. A legtöbb szavazatot kapott költeményeket ünnepélyes gálaműsor keretében adják elő péntek délután a szombathelyi Weöres Sándor Színházban.
A Berzsenyi Dániel Könyvtár és a Polgári Egyesület Szombathelyért közös szervezésében magyar költők megzenésített verseivel várják az érdeklődőket szintén pénteken 17 órától a könyvtárban, ahol a Tarisznyások együttes tagjaival is találkozhatnak az érdeklődők.
A Simon István Általános iskolában tartják pénteken koradélután a XIX. Országos József Attila Mese-, Vers- és Novellaíró pályázat eredményhirdetését, szombaton este pedig még mindig a költészet napja rendezvényeihez csatlakozva "Átlátszó víz legyen..." címmel Cseh Tamás-emlékestet rendeznek a Magház KultúrKocsmában.

 

Tatabánya - A Sebő Együttes muzsikál

Csütörtökön a 100 éve született Weöres Sándor költészete által inspirált tárlat nyílik a Kortárs Galériában, majd a Vértes Agorájában József Attila Április 11. című versét közösen szavalják el a tatabányaiak és az országos versmondó verseny döntőjére érkezett résztvevők. Később a Sebő Együttes ad koncertet József Attila és Weöres Sándor verseiből.
Pénteken délelőtt kezdődik a X. József Attila Országos vers-, énekelt vers- és prózamondó verseny, ahonnan az első fordulóban fellépett versmondók a közeli középiskola magyar óráira látogatnak és elmondanak egy-egy József Attila-költeményt.
A verseny döntője 40 résztvevővel zajlik, a megmérettetésre hat verssel kellett nevezni: hármat a névadó József Attila, egyet pedig a mai magyar irodalom képviselőinek műveiből választhattak a résztvevők, akiknek idén még két költeményt Weöres Sándor alkotásaiból kell előadniuk.
A szombati díjkiosztó gálaműsoron ünnepli a költészet napját a Magyar Versmondók Egyesülete, itt adják át a szervezet által adományozott Ki viszi át a szerelmet-díjakat, valamint a Magiszter Versmondó címeket.

 

Nyiregyhaza


Nyíregyháza - Rekordot döntenének

A legnagyobb létszámú versmondás magyarországi rekordja dőlhet meg a költészet napja alkalmából tartandó programsorozaton csütörtökön Nyíregyházán. A Váci Mihály Kulturális Központ és a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár közös szervezésében zajlanak az idei programok, amelyek ez alkalommal a fiatalokra fókuszálnak.
A kétnapos rendezvény első, szerdai napján rendezik meg a versmondó versenyt, amelyen két kategóriát hirdettek meg: az ifjúságiban a 15-18 éves diákok jelentkezését várták, míg a speciálisban látás- és hallássérült, tanulásban akadályozott és mozgáskorlátozott fiatalok mutathatják meg tudásukat a szakmai zsűri előtt. A verselés párhuzamosan zajlik két helyszínen: a 25 indulót számláló ifjúsági kategória előadásainak a kulturális központ ad otthont. A győztes a másnapi ünnepségen is elszavalhatja versét.
Az esemény keretein belül csütörtök délután egy órától rendezik meg a "csúcsdöntést", azaz a legnagyobb létszámú versmondás magyarországi rekordkísérletét a megyeszékhely Bujtosi Szabadidő Csarnokában. A rekordot jelenleg 790 fővel Miskolc tartja: a nyíregyháziak a helyben született költő, Váci Mihály Én szőke városom című versét fogják egyszerre szavalni.
A csúcskísérleten csaknem háromszáz fogyatékkal élő, valamint vak és gyengénlátó diák is részt vesz majd a tervek szerint, utóbbiak a vers Braille-írásos verziója segítségével csatlakozhatnak a versmondókhoz.

 

Veszprém - Versbusz indul

Utolsó körútjára indul csütörtökön a veszprémi Versbusz; a Városi Művelődési Központ országosan egyedülálló egész napos mobil kulturális programja hét év után búcsúzik a közönségtől. Az idei rendezvényen a három alapító tag, Bencze Ilona, Hűvösvölgyi Ildikó és Kőrösi Csaba színművészek mellett Csehy Zoltán, Hizsnyai Zoltán, Németh Zoltán felvidéki magyar költők, valamint Dávid Roland gitáros-énekes lép fel; a veszprémi Versbusz utasai mondanak verset helyi járaton, idősek otthonában, múzeumban, középiskolai kollégiumban és tartanak rendhagyó irodalomórát általános iskolásoknak. 
A búcsúrendezvényre 100 verssel és 50 dallal készül a csapat; a három felvidéki kortárs magyar költő a 4-es számú helyi járaton olvassa fel költeményeit.

 

Forrás: Színház.hu, MTI

 

süti beállítások módosítása