Százak éjszakáztak a Nemzeti jegyeiért

A ma reggel 9-kor nyitó jegyirodák előtt már éjjel letáboroztak a színházba vágyók.

or2

 

Rengeteg pénzzel és Excel táblákkal készültek a nézők a Nemzeti Színház megszűnő darabjainak utolsó jegyárusítására. A keménymag a pénztárnál éjszakázott, hajnalban százak csatlakoztak - számolt be az Index.
Kilenckor nyitott ki az Andrássy úti jegypénztár, de a sor vasárnap délelőtt már majdnem a Thália Színházig kígyózott. Egy ember minimum 5-7 percet tölt a pénztárnál, mire jegyet tud venni. Háromnegyed tízre még azok sem kerültek sorra, akik már hajnali fél hat óta a helyszínen voltak.

 

 

A Nemzeti Színház sajtósa pedig úgy nyilatkozott:  "A Sirály, a Tizenkét dühös ember és a Hazafit keresünk is hamar telt házas lett" – fogalmazott Gálos Orsolya, aki azt is elmondta, a pénztárosok 10 órán át, szünet nélkül dolgoztak. 

 

sor

 

Gálos Orsolya korábban a Színház.hu interjújában beszélt arról, hogy érinti az igazgatóváltás őt és a társulatot: "Gyászolok. Ebben erősen benne van  Frici halála is.... 17.-én kiderült a pályázati eredmény, 19.-én búcsúztattuk Hollósi Fricit. Ahogy Kulka János mondta egy interjúban, azon a napon, mintha a társulat szíve megszűnt volna dobogni. Azt is fájdalmas megélni, hogy örökre eltűnnek azok a nagyszerű pillanatok, amelyekben a nézőkkel osztozunk, hogy az ő mérhetetlen szeretetük energiája nem lesz közvetlenül megtapasztalható.

 A legnagyobb fájdalmam pedig az, hogy a csapat szétszéled, mert a közös gondolkodás rettenetesen fog hiányozni. A válás gondolata is megvisel. De így van értelme, hogy az ember sok végletet, érzelmi hegyet-völgyet bejár. Ennek az élményét senki nem veheti el tőlünk, ahogy a közönség szeretetét sem" - számolt be a sajtófőnök.

 

Az interjút itt olvashatják.

 

 

Forrás: Index, Színház.hu

süti beállítások módosítása