Az Észt Intézet színházi sorozatot indított - Fókuszban a Von Krahl Teater

2012-ben az Észt Intézet színházi sorozatot indított, amelyben évente egy-egy jelentős észt színházi alkotóműhelyt szeretnénk bemutatni legemlékezetesebb előadásaik felvételeinek segítségével. A Teater NO99 után idén a Von Krahl Teater kerül terítékre. A vetítések előtt minden alkalommal Sirató Ildikó színház- és irodalomtörténész tart rövid bevezetőt.

A Von Krahl Színház a függetlenségét helyreállított Észtország első magán-színházaként jött létre 1992-ben, ám az együttes története korábbra nyúlik vissza és szorosan kötődik a színházat alapító-vezető Peeter Jalakas és művész-barátai munkásságához. A színház nevét Sigismund Von Krahl norvég világpolgár filozófus-drámaíró után kapta.

Jalakas Eugenio Barba dániai Odin Teatret-ében tanult és szerzett tapasztalatokat a színházcsinálás "odin-beli" útjáról, s ezt vitte haza magával Tallinnba. A színházat két cél hívta életre: a színjátszás és a színjáték új eszközeinek kutatására szolgáló műhely, laboratórium létrehozása, és egy folyamatosan játszó színházi intézmény alapítása, mely részese a nemzetközi színházi kommunikációnak, résztvevője fesztiváloknak. A Von Krahl társulata a különlegességet, a másságot hangsúlyozza, kísérletezésnek tekinti mind a munkáját, mind az intézményt magát, valamint törekszik a művészi minőség folyamatos professzionalizálására.

 

peeter jalakas

Peeter Jalakas

 

A Von Krahl Színház eddigi története öt szakaszra osztható: az előd-intézmény, a Ruto Killakund együttes működésére, az 1992 és 1994 közötti izgalmas és vad kezdetekre a tallinni Óvárosban lévő épületben, majd a válságot hozott 1994 és 1998 közötti időszakra, ami ugródeszkaként is szolgált a következő, igen intenzív munkával eredményes állandó társulati működésre 1998-tól, s végül a 2003-tól számított expanzív korszakra, melynek során a Von Krahl Színház létrehozta egészen sajátos, egyedülálló Akadémiáját is. (Katrin Ruus 2005-ben Tartuban készült szakdolgozata -- "Von Krahli Teatri arengulugu" -- alapján) 
A korábbi, megszokott, unalmassá merevedett észt színházi élet az 1990-es évek elejétől sorra "kitermelte" ellenzékét, a fiatal színházcsinálók a repertoár, a játékstílus és a színház művészeti és közösségi státuszának megújítására, újrafogalmazására szövetkeztek, egymás után jöttek létre független, összművészeti, formabontó-eszközkereső formációk és produkciók, melyek az évek során megtalálták saját hangjukat, közönségüket, helyüket a kortárs észt színházi és a tágabban vett kulturális életben. Közülük az egyik legkarakteresebb a Peeter Jalakas vezette Von Krahl Színház. Az ő előadásaik nemcsak a magyar nézőket, hanem a színházi alkotókat is inspirálhatják. Egy "forradalom" ugyanis annál hevesebb, minél merevebb rendszert kell fölváltania valami újjal, előremutatóval. Érdemes megismernünk az észt színház "fenegyerekének", Jalakasnak a színházát, hogy lássunk változatos és gondolkodtató alternatív utakat, melyeken a kortárs színház indulhat és járhat Közép-Európában.
(Sirató Ildikó)

 

 

2013. április 17. 18.30

A hattyúk tava
(r. Peeter Jalakas, koreográfus Saša Pepeljajev, 90')
Tallinnban 2003-ban ütött a harisnyák, a tütük és az orrmerevítők órája. Posztmodernizmus, totalitarizmus, automatizmus: Marx, Engels és Lenin hattyú képében. “Otthon fix, hogy fasírtot csináltak volna belőlem” – nyilatkozta vidáman a darab koreográfusa, Saša Pepeljajev a bemutató évében, hiszen nem kisebb ikont vett célkeresztbe, mint az orosz balett irodalom szent tehenének számító Csajkovszkij művet, A hattyúk tavát.
A tabut nem ismerő alkotópáros (Jalakas és Pepeljajev) ezúttal egy olyan műhöz nyúlt, mely majd' másfél évszázada számít a szépség etalonjának. A leigázott, elnyomás alatt is roppant szépségből áradó teljesség adja a tánctörténet egyik legtöbbet játszott mesterművének velejét. Emellett ismeretes, hogy A hattyúk tavát rendre ideológiai célokra is felhasználták. Ennek csúcspontja, amikor 1991-ben, az augusztusi puccs napjaiban minden orosz csatorna megszakítás nélkül sugározta a darabot. A politikai fordulat elhallgatott részletei, és a felszín alatt forrongó indulatok különös visszhangot kaptak Csajkovszkij melankolikus zenéjében, a táncosok harmonikus mozgásában, a Petipa-Ivanov koreográfia letisztult szimmetriájában. Az esztétikai abszolútum és a társadalmi valóság találkozásának nagy szerep jutott a tallinni színpadra állításnál is.
A klasszikus, ideologizált, nevettető vagy formabontó változatok végeláthatatlan sorába újabb alkotás került. Ám a Von Krahl-féle interpretáció nem pusztán a jól ismert szüzsé ennedik feldolgozása – összetett kollázs, melyben bár tükröződnek az eredeti balett alakjai, valamint szociális és művészeti felfogása, mégis a saját lábán áll. Számos történet, kor és műnem fonódik össze a színpadon: sport, vonatozó népvezérek, hivatásos balerinák, lenyűgöző színészi játék és háttérben pergő szovjet dokumentumfilmek. A hattyúk tava összetett és munkás darab, semmit sem kapunk készen, az alkotók a nézőre bízzák, mit hogyan értelmez. A látszólag rendezetlen jelenetek sora valójában szerves egészet alkot, a kaotikus kéreg alatt egyszerűséget, nyersességet, gyengédséget érzünk, örök kérdések motoszkálnak a levegőben: Miben áll a szépség és miben a szabadság? Lehetséges, hogy a felszabadítás nem hoz felszabadulást…

 

vonkrahl

 

A HELYEK KORLÁTOZOTT SZÁMA MIATT A SZERVEZŐK KÉRIK, HOGY RÉSZVÉTELI SZÁNDÉKUKAT JELEZZÉK A budapest@estinst.ee CÍMEN!

Magyarországi Észt Intézet
1055 Budapest, Falk Miksa u. 22. fe. 2.
Tel./Fax:+36-1-386 2462

süti beállítások módosítása