Öt saját bemutatót tervez a József Attila Színház

Musical, zenés komédia, prózai darabok és egy mesejáték is várja a közönséget, emellett a határon túli színházak vendégjátékjáték-sorozata is folytatódik.

arculat

Nemcsák Károly igazgató a színház hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a határon túli magyar színházak előadásait felvonultató programmal jelenleg a második évad végén járnak, ennek zárásaként a 60 éves Komáromi Jókai Színház három előadással érkezik a budapesti teátrumba április végén. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, a program védnöke arról beszélt, hogy a határon túli színházakat bemutató program egy küldetés, amely a közös nemzeti ügyet, az összetartozást szolgálja.

 

"Amikor 2011-ben Nemcsák Károlyt választották a József Attila Színház igazgatójává, az intézmény igen súlyos anyagi és morális válsággal küzdött. Komolyan felmerült akár az is, hogy a nagy múltú színház megszűnik.  Az azóta eltel időszak a stabilizáció ideje volt. Az adósságok konszolidálásának, a pénzügyi stabilitás megteremtésének időszaka, miközben kiemelt figyelmet kellett fordítani arra, hogy a művészeti munkához nyugodt körülmények, kiszámítható viszonyok várják a próbára, előadásra érkező színművészeket" - közölte a József Attila Színház.

 

Nemcsák Károly a 2013/2014-es évadot vízválasztónak tartja, ugyanis az eddigieknél több saját premierre készülnek, klasszikus darabok és zenés nagyprodukciók kerülnek színre. Összesen 22 produkciót mutat be a színház a nagyszínpadon, és 1 stúdió előadást és 2 beavató színházi darabot játszik. "A repertoár összeállításánál a fő szempont az volt, hogy egyre inkább leküzdve a népszínházi, befogadó színházi jelleget, a közönség megtalálja éppúgy a könnyed, de színvonalas kikapcsolódást kínáló produkciókat, de drámák, klasszikus színművek is legyenek a színház kínálta színlapok repertoáron. A József Attila Színház érzékelhető látogató szám növekedést szeretne elérni a fiatalok körében. Elindul a Teátrum Vizit Program, amely elsősorban a középiskolai tananyag részét képező színművek bérletes látogatási lehetősége, de a beavató előadások, és az egyre népszerűbb kulisszajárások rendszeres szervezése is. A gyerekek sem maradnak ki a sorból: repertoáron maradnak régebbi gyerekelőadások, és lesz új is következő évadban" - számolt be a József Attila Színház.

 

Októberben Tömöry Márta – Korcsmáros Tibor Csizmás kandúr című mesejátékát láthatják a nézők Halasi Imre rendezésében, illetve Jókai Mór Az aranyember című művének adaptációját Csiszár Imre rendezésében. Novemberben ősbemutatót tartanak Bognár Zsolt és Kiss Stefánia Munkácsy, a festő fejedelem című musicaléből Tóth János rendezésében, decemberben pedig Verebes István viszi színpadra a Dobozy – Verebes – Republic Együttes jegyezte Hattyúdal című zenés komédiát. Februártól szintén Csiszár Imre rendezésében Moliére Úrhatnám polgár  című komédiája is a repertoárra kerül.

 

A színház arról is tájékoztatott, hogy elkezdődött a teátrum arculatának teljes átalakítása, a levélpapírtól a névjegyeken át az internetes portálig minden változik. A nyári szünet alatt a Ditrói Mór utcában lévő jegyiroda és szervezési központ is átesik egy külső és belső megújuláson. a színház munkatársai azt ígérik, hogy ezzel párhuzamosan bevezetnek olyan marketing és kommunikációs eszközök is, amelyekkel eddig nem élt a színház.

 

 

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK

 

 

 

Színház.hu információ

 

 

 




süti beállítások módosítása