A londoni West Enden játszik a kecskeméti társulat!

Londonban, a West Enden mutatja be a kecskeméti Katona József Színház társulata április 28-án Agatha Christie Az egérfogó című bűnügyi játékát - közölte Cseke Péter, a kecskeméti színház igazgatója.

Az előadás a társulat nemzetiségétől lesz igazán érdekes, hiszen a kecskeméti színház előadását láthatja az angol közönség - mondta a direktor, aki egyben az előadás rendezője is.
A kecskeméti színház igazgatója hangsúlyozta: színháztörténeti különlegesség, hogy a színmű 60 éve van műsoron a West Enden, ez alkalommal kaptak meghívást más-más országok társulatai, ahol szintén műsoron szerepel a bűnügyi játék.
Cseke Péter valószínűnek tartja, hogy az angolok a 2011/2012-es évadban Kecskeméten bemutatott darabot megnézték, "vagy súgójuk lehetett".

 

 

A direktor emlékeztetett arra, hogy magyar színházi társulatot még nem hívtak meg játszani a londoni West Endre, amely London és egész Európa színházi életének a szíve.
Minden vendégtársulat saját nyelvén játszik és saját nyelvi közönségének, gondolom az érdekesség kedvéért ellátogatnak angolok is ezekre az előadásokra, hiszen sokan kíváncsiak arra, hogyan játszanak Kínában, Magyarországon vagy Németországban - fogalmazott.
A londoni bemutatót az angol díszletek között, de a Kecskeméten készült jelmezekben játsszák el.
Cseke Péter szerint külön érdekesség, hogy Londonban a színpadi díszlet pontosan a kecskeméti tükörképe, fordítottja, így a próbák nagy része azzal telik, hogy a jeleneteket átalakítják.
A rendező azért is fontosnak tartja a Kecskeméten is nagy sikerrel játszott darab újrapróbálását, mert a St. Martin's Theaternek - ahol a kecskeméti társulat játszani fog -, kisebb a színpada.
Nem is árt a darabnak, hogy kisebb a színpad, rövidebbek a mozgások, fülledtebb lett az egész - mondta a rendező.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása