Főiskolai rendezvénysorozat a Tánc Világnapja alkalmából

Egyhetes rendezvénysorozat kapcsolódik a Magyar Táncművészeti Főiskolán (MTF) a Tánc Világnapjához, a szakma április 29-i ünnepéhez.

A Tánc-Nagy-Hét című programsorozat hétfői indító napján nyílt meg a tavaly elhunyt kiemelkedő koreográfus, Seregi László emléke előtt tisztelgő fényképkiállítás, amelyen Kanyó Béla fotóművész Seregi-balettekről készített felvételei láthatók. A megnyitót követően a koreográfus Sylvia című balettjének bemutató próbáját tekinthették meg az érdeklődők.
A táncjáték az idei végzős klasszikus balettművész osztály koncertvizsgájának egyik darabja, amelyet Szőnyi Nóra és Szakály György évfolyamvezető balettmester dolgozott át egyfelvonásos művé.

 

mtf


Kedden és szerdán az Ifj. Nagy Zoltánról elnevezett színházteremben Nemzetek táncai a balettszínpadon címmel rendeznek tematikus előadást. A hét második felében, pénteken és szombaton nyílt nap keretében az érdeklődők megtekinthetik az intézményben zajló táncművészképzést. Szombaton szakmai órák után Megmutatjuk címmel rövid előadáson repertoár darabokból láthatnak részleteket a nézők. Szombaton köszöntik a 75 éves mestert, Gál Jenő professzor emerituszt.
A tánc világnapja gálaestet Szakály György rektor állítja színpadra a Fesztivál Színházban, ezen főiskolások is fellépnek.
A közlemény szerint a következő évadtól kezdve szorosabb lesz a kapcsolat a Magyar Állami Operaházzal, ősztől mintegy nyolcvan előadásban működnek közre a táncművészeti főiskolás hallgatók. A főiskola továbbra is összpontosít a hazai koreográfusok műveinek bemutatására, az életművek megőrzésére. Jövőre Harangozó Gyula Térzene című egyfelvonásos táncjátékát tervezik felújítani.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása