Stohl András a Vígszínházba szerződik

Stohl András úgy döntött, a Vígszínházban folytatja pályafutását.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő igazgatója is szerződést ajánlott a színésznek, bár korábban úgy nyilatkozott: "Nehezen egyeztethető össze, ha egy színész nagy dolgokról beszél, és hitet akar sugározni a Nemzeti színpadán, miközben olyan tévécsatorna alkalmazásában áll, amely nap mint nap bűnök sorozatát követi el a kultúra és az emberi lélek ellen."

 olvasoproba

 

"Korrekt, normális hangvételű beszélgetés volt Vidnyánszky Attilával, elmondtam, hogy a Vígszínházban folytatom tovább" - nyilatkozta a Borsnak Stohl András, aki azzal indokolta a döntését, hogy a Vígszínházban olyan előadásokban vehet részt, amelyeket kihívásnak tart. Azt is elárulta, hogy egy évadra szerződött Eszenyi Enikő társulatához.

 

Stohl András annak kapcsán is nyilatkozott, hogy visszatér-e műsorvezetőként. "Én annyit mondtam az RTL Klubnak, hogy ha szólnak és tudunk egyeztetni, akkor megyek. Valamilyen szinten hiányzik a tévés munka, de a színházi feladataim miatt szerintem nem igazán férne bele az időmbe a műsorvezetés" - nyilatkozta a színész.

Arról, hogy a börtönélményeiről szóló könyve miatt a Budapesti Fegyház és Börtön polgári pert, a Nemzeti Nyomozó Iroda pedig büntetőeljárást indított ellene, elmondta: "A színésznek az a dolga, hogy bármi rossz is történik az életében, amikor színpadra áll, senki ne vegyen észre rajta semmit. A nézőknek nincs közük ahhoz, hogy milyen problémákkal küzdök a magánéletben" - szögezte le a színész.

 

stohlandras

 

Stohl András jelenleg új szerepére készül, Alföldi Róbert Mephisto rendezésének fő alakja lesz.

 

Forrás: Színház.hu, Bors, Hír 24

süti beállítások módosítása