"Nem engedhető meg a közöny!" - Interjú Gergye Krisztiánnal

Gergye Krisztián Társulata és az Átrium Film-Színház egy kivételes összművészeti produkció megvalósítását tervezi a 80-as évek kuriózumaként értékelhető Bizottság zenekar dalainak felhasználásával. Ennek kapcsán Gergye Krisztiánnal olvashatnak interjút.

Volt egyszer egy kitörölhetetlen nyomot hagyó underground zenekar - az A.E. Bizottság. Generációk fújták kívülről két nagylemezük – Kalandra fel! és Jégkrémbalett – majd minden sorát. Május 4-én és 5-én az Átrium Film-Színházban egy kortárs tánc-opera bemutatójára kerül sor - a Bizottság nyomában. S hogy ez a műfaji eklektikusságában is leginkább a barokk operák stílusjegyeit magán hordozó ősbemutató, pontosan miből és hogyan építkezik, az opera amorale rendező-koreográfusa, Gergye Krisztián mesélt.

OA Gergye foto KincsesGyula

Fotók: Kincses Gyula

 

Emlékszem, hogy középiskolás éveimben, az anyám naponta kifakadt, hogy: „sírba visszük” a Bizottság-mániánkkal. De hát nem volt mese, a barátokkal újra meg újra meg kellett hallgatni ezeket a lemezeket. Téged, aki egy generációval „beljebb” vagy, mikor szippantott be a Bizottság-életérzés? 
Én már közvetve találkoztam a Bizottság-életművel, de az előttem járó generációkhoz hasonlóan, bennem is mély nyomot hagyott ez a művészeti szabadságot kommunikáló életérzés, amit ők képviseltek. Amit a zenekar tagjai - Wahorn András, fe Lugossy László és ef Zámbó István – megfogalmaztak, az egy olyan kulturális referencia, mondhatni: közkincs, ami egyrészt nem veszhet el, másfelől ma is tökéletesen érvényes. Mint kortárs művészt borzasztóan izgat, hogy miként lehet mindehhez itt és most viszonyulni. Biztos sokan emlékeznek rá, hogy a Műcsarnokban 2011 őszén volt egy nagyformátumú kiállítás a Bizottság-jelenségről. Nem véletlenül, mert amit ők közvetítettek az szerintem hungarikum, legalábbis underground-szinten. Gulyás Gáborral (az intézmény akkori igazgatója, a szerk.), akivel sok éve állunk munkakapcsolatban, elgondolkodtunk azon, milyen csodálatos lenne a Bizottság-életművet egy kanonizált mű-formába helyezni. A kiállítás időtartama alatt sajnos nem tudtuk létrehozni ezt a darabot, de most szerencsére az Átriumban megvalósul.

Hogy kezdtél bele a munkába? Mi volt a színpadi vezércseled?
Gyakorlatilag egy számot sem tudtam kihagyni a két lemezről. Egyébként mindig maximális tisztelettel viszonyulok a megírt szöveghez. Először megvizsgálom, hogy a mű maga mit közvetít és csak ezt követően kezdem el szétszedni, boncolgatni. Olvasva és hallgatva ezeket a Bizottság szövegeket, a számok egymásutánisága kiadott egy színpadi dramaturgiát: nevezetesen két gyökeresen más társadalmi pozíciót betöltő házaspár történetét. Miután kialakult a darab szerkezete, átadtam a „karmesteri pálcát” Philip Gyurinak (az előadás zenei mindenese, a szerk.) aki elég erőteljesen a barokk operák irányába vitte el ezt a művet. Az biztos, hogy egyetlen résztvevőnek – tánconak, énekesnek, zenésznek - sincs könnyű dolga, mert a lehető legabsztraktabb helyzetekbe fogom őket belerakni, párosítva teljesen triviális szituációkkal. Éppolyan vicces-ironikus képet mutat ugyanis az elnök és a first lady viszonya, mint a magyar, középosztály alatti, kisebbségi házaspár története. Ezért is örülök, hogy az Átriumban jön létre az előadás, ami ugye egy filmszínház, mert megpróbáljuk a Nemzeti Operaházat odavarázsolni, majd a következő pillanatban, egy lakótelepi konyha hátsó sarkába kalauzolni a nézőt. Szerencsére Wahorn Andráséktól annyira szabad kezet kaptam, hogy ténylegesen felépíthettem egy furcsa víziót, amihez a munkatársaim már jól tudják, hogy kell viszonyulni.

A hangulatok is úgy váltakoznak, úgy simulnak egymásba, ahogy a műfajok/házaspárok adják egymásnak a stafétát?
A műfajok fedni fogják egymást, a mozgásban is az átmenetet keresem, azt, hogy egy háromdimenziós élő, lüktető emberi test miként tud papírmasé figurává válni. A kortárs tánc és a klasszikus balett egyszerre jelenik majd meg a színpadon, ettől adódhatnak furcsa áthallások. A szélsőségek érdekelnek, ebben az esetben az, hogy egy operai szituáció milyen sallert ad Wahorn vagy egy fe Lugossy szövegnek, és fordítva. Éppen ezért hozunk létre egy úgymond kortárs tánc-operát, amiben a mi generációnk művészeti szabadságvágyáról tudunk szólni. Tulajdonképpen egy élveboncolás lesz ez a darab. Folyamatosan műfaji meghatározatlanságban dolgozom. Ez talán passzol ahhoz, amit a Bizottság is képviselt.

OA Lorinc K foto KincsesGyula
Ahogy a bőrünk alatt lehet érezni a Bizottság-számokat, úgy fog nyugtalanítani minket a jégkrémbalett-est? 
Remélem. Zsigeri hatása van az ő számaiknak, pontosan ezért érdekel, hogy mindez miként interpretálható ma. Nem a Bizottságnak állítunk emlékművet, hanem az ő számaikból írtunk egy önálló alkotást, ami az ő korukra éppúgy reflektál, mint a jelenre.

A kortárs életérzést ezek szerint egy amorális opera testesíti meg?
Szándékosan ez a címe a darabnak, mivel a mindenkori hatalom és művészetellenességgel szembeni küzdelem fogalmazódik meg benne. A jelenlegi amorális szituációban – amikor nem lehet elhazudni, hogy a független művészet milyen hányatatott helyzetben van idehaza -, a nyers hangnem megengedhető. A nagy kérdés tehát az, hogy miként lehet a szarra masnit kötni úgy, hogy utána a szar mégiscsak szar maradjon, a masni meg masni! Ez az előadás egy függetlenségi nyilatkozat is egyben. Nyilván hordoz majd politikai töltetet, de csak annyiban lesz direkt, amennyiben a néző annak éli meg. Ami a Bizottságban harminc éve megfogalmazódott, és amit ma is kimondottan hangsúlyosnak gondolok az az, hogy nem engedhető meg a közöny!

Az előadás műfaja lesz a jégkrémbalett?
Ahogy mondod. Amikor vázoltam Wahorn Andrásnak ezt az „elmebeteg” ötletemet, akkor azt mondta, hogy minden rendben, csak a darab címén kell elgondolkodni, mert ők már ugye létrehozták a Jégkrémbalettet. Ez tehát nem egy kortárs táncelőadás, hanem egy amorális opera egy elvonásban. Ez így csodálatos, nem?

A darabnak "meglepetésáldozatai" is lesznek...  
Valóban minden alkalommal más és más meglepetésáldozata lesz az előadásnak. Elképzeléseink szerint az egyik estünkön Alföldi Róbert, másik alkalommal Udvaros Dorottya, vagy éppen Hernádi Judit halálozik el - ironikus és vicces keretek között - a színpadon. Ezek a színészóriások gesztust tesznek a függetlenekért, amikor a darab közben jelképesen elhunynak. Azt viszont egyelőre még nem árulnám el, hogy a május 4-i bemutatón melyikük áldozza fel magát értünk, mert akkor hol marad a meglepetés?

Az interjút készítette: Hegedűs Claudia

Színház.hu





süti beállítások módosítása