Rocky a Broadwayn is ringbe száll

A tavaly novemberi hamburgi ősbemutató után, az alkotók terveinek megfelelően, 2014 februárjában a Broadway-en is bemutatkozik a Rocky-The Musical című darab, amelyet Sylvester Stallone három Oscart nyert kultuszfilmje a Rocky ihletett.

A Stage Entertainment USA és Sylvester Stallone bejelentették, hogy a Rocky musical jövő februárban, a Broadway-n is bemutatkozik. A hivatalos premier márciusban lesz a Winter Garden Theatre-ben. A novemberi, hamburgi ősbemutató után a film musical változata besöpörte a kritikusok egyöntetű elismerését, a közönség is imádja a Rocky zenés, színpadi változatát, ezt bizonyítják a teltházas előadások.


"Büszkék vagyunk, hogy a nagysikerű hamburgi ősbemutató után jövő tavasszal a Broadway-en is bemutathatjuk új musicalünket, a Rocky-t” - mondta a Stage Entertainment USA producere Bill Taylor. "A kreatív csapatot, amely a Rocky című produkció mögött áll a Broadway legkeresettebb és legtehetségesebb művészei erősítik, akik garantálják, hogy egy olyan musical készül, amely legalább annyira bensőséges, mint amilyen hősies, legalább annyira romantikus, mint amilyen erőteljes, mint maga az Oscar-díjas film, amely harminc éve egy csapásra meghódította az egész világot” – tette hozzá Taylor, aki szerint a Rocky – The Musical című darab a Broadwayn is "működni" fog, nemcsak a film vagy a bokszoló főhős miatt, hanem azért is, mert alapvetően két magányos embert ábrázol a darab, akik megmentik egymást. "Felemelő történet"- foglalta össze a producer.

 

rocky broadway3Brinkhoff-Moegenburg

 

Az 1976-os Oscar-díjas játékfilmből készült musical zenéjét a Tony-díjas duó Lynn Ahrens (szöveg) és  Stephen Flaherty (zene) szerezte. A Rocky himnuszává vált Oscar-jelölt, “Gonna fly now” című dalt, Bill Conti szerzeményét, minden idők egyik leginspirálóbb és legismertebb filmbetétdalaként tartják számon. A Rocky film zenéje mindig is különösen fontos volt Sylvester Stallone számára, aki elmondta, amikor a boxoló történetének forgatókönyvét írta mindig valami szenvedélyes zenére vágyott, „olyanra amely belülről jön”. „De sajnos én botfülűnek születtem” – vallotta be Sly. A “Gonna fly now”, az  “Eye of the Tiger”, és  a Stallone testvére, Frank által írt “Take you back”  mellett a musicalben húsz új dal is felcsendül. A színpadi zenében a rock, az R&B, a folk és a funky hangzás dominál majd. A szerző azt szeretné elérni, ha egyfajta „streetopera” hatást érne el.

 

rocky broadway2

 

A szövegkönyvet Thomas Meehan, a Producerek és a Hajlakk című zenés színművek szerzője írta . A zenés színmű pontosan követi a film forgatókönyvét, amely Sylvester Stallone munkája. "Nem tölthetne el nagyobb büszkeséggel és izgalommal ez a produkció, az ahogyan Rocky Balboa eredeti története lenyűgöző módon életre kel a színpadon” – vallotta be Sylvester Stallnone, aki elárulta, Rocky története valójában az ő valamikori életét meséli el. „A semmiből indultam, meg kellett küzdenem a szerepekért és az elismerésért. Az érzéseimet egy boxoló testébe zártam, és fogalmam sem volt róla, több millió ember érez hasonló módon” – mesélte Stallone arról, hogyan is született a Rocky forgatókönyve, amely most a színpadi adaptáció alapjául is szolgál.
A tavaly őszi hamburgi előadás számára angolból fordították le a musicalt németre. A New York-i szereposztás még nem készült el. Azt viszont már tudható, hogy a darabot Alex Timbers rendezi.

 

Forrás: Rockyonbroadway.com

süti beállítások módosítása