"Nem hajtok térdet" - Jean Lambert-wild a Nemzetiben

Május elején Jean Lambert-wild rendezésében mutatta be Az ördög szekrénye című, cigánymeséken alapuló darabját a Nemzeti Színház. A normandiai Comédie de Caen vezetőjével a Vasárnapi Hírek készített interjút. Lapszemle.

 

A Vasárnapi Hírek cikkéből:

 

"Alföldi Róbert nagy rendező, színész, nagyvonalú ember, szabad szellemiségű, ezért is fogadtam el a meghívását. Példaértékűen élteti ezt a színházat és a társulatot. Sajnálatos, hogy nem folytathatja a megkezdett munkát. Megható a szolidaritás, ami a közönség részéről megnyilvánul. Ez a legszebb válasz, amit egy művész remélhet. Alföldi Róbert már győzött" - kezdte a beszélgetést Jean Lambert-wild.

 

Az ördög szekrénye budapesti bemutatójának történetét az író-rendező így foglalta össze: "Egy cigány mesék ihlette darabot kért tőlem Alföldi. Sok szöveget átnéztünk, végül felajánlottam, hogy adaptálom őket egyfajta családi őrületté vicces cigány mesék felhasználásával. Maximálisan a képzeletre hagyatkozva. A gyerekek jóval intelligensebbek, mint gondoljuk, mindent megértenek, egyedül a perverziót utasítják el, mert ellenkezik a legmélyebb természetükkel. Hihetetlen szerencsének tartom, hogy olyan zseniális színészekben gondolkodva írhattam szerepeket, mint Molnár Piroska, Fodor Tamás, aki zseniális ördögöt alakít, nem is beszélve a fiatal színészekről."

 

Jean Lambert-wild

Fotó: Németh András Péter, vasarnapihirek.hu

 

Jean Lambert-wild kitért arra is, szerinte mire tanítanak a cigány mesék: "Amikor elveszítjük az értékeinket, az identitásunkat, úgy viselkedünk, mint a bűnözők. Amikor elveszítjük a lelkünket, bármire képesek vagyunk, olyan szörnyűségekre is, hogy az embereket az állatokhoz hasonlítjuk. Aki ilyet tesz, az a körülményei rabszolgája lett. A cigány mesék szép tanítások arról, hogy ne legyünk a körülmények rabszolgái."

 

Végezetül elmondta, az itteni munka tapasztalata szerint a magyarok sem komorabbak, mint általában az európaiak vagy a franciák. "Rengeteg igazságtalanságot, egyenlőtlenséget látunk magunk körül. A félelem igazgatja ezt a világot. Éppen ezért több figyelmet szentelhetnénk a szolidaritásnak és az éberségnek, hogy a huszadik századi közös nagy tragédiáink soha többé ne történhessenek meg. Költő vagyok, és mint minden költő keresem, hogyan lehet a dolgokat a visszájára fordítani. Minél több az erőszak, annál szelídebb vagyok. Minél inkább az arcokra fagy a mosoly, annál viccesebb leszek. Ez az én ellenállásom. Nem hajtok térdet. Nem védelmezem a szabadságomat, mint ahogy azt elvárnák. A szabadságom nem tragédia, hanem hétköznapi boldogság, amit nem vehetnek el tőlem" - zárta az interjút Jean Lambert-wild.

 

A teljes beszélgetés itt olvasható.

süti beállítások módosítása