Ács Piroska vezeti tovább az OSZMI-t

Ács Piroska eddigi igazgató vezetheti tovább az Országos Színháztörténeti Múzeumot és Intézetet (OSZMI). Az igazgató a szakmai bizottság egyhangú javaslata alapján, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter döntése szerint öt évre, 2018. március 31-ig kapta meg a posztot.

Az igazgató az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy az OSZMI tevékenysége továbbra is a múzeumi és a színházi szakma minden területével megvalósuló, kiegyensúlyozott együttműködésre épül.

"Törekszünk arra, hogy minden szférával egyformán jó kapcsolatot ápoljunk. Hiszen az, ami most a színház jelene, az már holnap a színháztörténet része lesz. Nekünk fontos, hogy minden terület tevékenységét egyformán dokumentáljuk, és bekerüljön a gyűjteményünkbe" - fogalmazott Ács Piroska.

 

"A múzeumnak két olyan területe van, amely kitörési pontot jelenthet, az egyik a bábgyűjtemény, a másik a táncarchívum" - mutatott rá az igazgató. A bábgyűjteményből - amely a magyar művészi bábjátszás legjobb anyagát foglalja magába - egy bábmúzeumot hoznának létre központi épületükben, az Áldásy-palotában. Hozzátette, hogy ezt az Első Magyar Bábtárnak nevezte el, és mint "múzeum a múzeumban" működne.

 

acs piroska

Fotó: Szebeni-Szabó Róbert, szabadsag.ro


Szólt arról is, hogy tervezik a táncarchívum fejlesztését is: a kutatók által gyakran keresett gyűjtemény jelenleg kis helyen működik, ám az épületen belüli költözéssel bővülni tud majd. Terveik szerint, ha a központi épületükben is lesz kiállítóhely a Bajor Gizi Színészmúzeum mellett, akkor a két épületre érvényes belépőjegyet tudnak kibocsátani. Így az OSZMI összes kiállítását egy belépőjeggyel lehet majd látogatni - tette hozzá.


Ács Piroska a pályázatát az OSZMI honlapján elérhetővé fogja tenni. Szólt arról, hogy négy fő pont volt, amelyet a pályázatnak tartalmaznia kellett. Az első a két épület közös hasznosításának tervére, a második a múzeumi gyűjteménykezelésre - a nyilvántartási elmaradások felszámolására - vonatkozott, emellett a marketingtevékenységet is ki kellett dolgoznia. "A honlapot, a logónkat, az arculatunkat szeretnénk felfrissíteni, azt jelezni, hogy az OSZMI és a Bajor Gizi Színészmúzeum egy intézmény" - tette hozzá. A negyedik pont a nemzetközi kapcsolatokra vonatkozott. "A külföldi színháztörténeti intézetekkel és a múzeumokkal is jó a kapcsolatunk" - hangsúlyozta.


Az igazgató szólt arról is, hogy az állami büdzsé a működésre elegendő, a szakmai tevékenységük forrását pedig jó pályázatokkal biztosítják.
Az OSZMI igazgatói feladatkörének betöltésére január 14-én írt ki a pályázatot az emberi erőforrások minisztere. A határidőig négy pályázat érkezett. Ács Piroskát április 1-jétől nevezték ki újra az intézmény vezetői posztjára, megbízólevelét pénteken vette át.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása