Elmarad idén a Polányi Passió

Elmarad idén a pünkösdi Polányi Passió, az önkormányzat és a passiót színpadra állító egyesület közötti megegyezés hiánya miatt.

Polt Rita, Magyarpolány független polgármestere az MTI megkeresésére azt mondta: a település 2008-ban európai uniós pályázatot nyújtott be annak érdekében, hogy a passiót a Magyarpolányi Passió Kulturális és Hagyományőrző Egyesület méltó körülmények között rendezhesse meg. A több mint 21 millió forintos projekthez az önkormányzat adta a szükséges önrészt, a támogatásból nézőteret létesítettek, hang- és fénytechnikát vásároltak.


Az egyesület ezt a felszerelést használta 2010 óta a passió bemutatásához. Az önkormányzattal kötött megállapodás értelmében pénzügyi beszámolóval tartozott az egyesület, amely ellen az elmúlt időben nem emeltek kifogást - közölte a polgármester. Hozzátette, hogy idén a megállapodást nem írta alá az egyesület, helyette egy másikat küldött az önkormányzatnak, ami viszont a képviselő-testület szerint nem volt elegendő garancia a közvagyon megfelelő használatára. Polt Rita kiemelte: arról, hogy a passiót nem rendezik meg, nem kapott hivatalos értesítést.

A polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat évek óta támogatja a passiót, amelyben szinte az egész falu szerepet vállal, fontosnak tartja az értéket, amelyet a rendezvény képvisel, ám a település vagyonával kötelessége jól gazdálkodni.

 

polanyi-passio-2012-magyarpolany-1-l


Tömöry Péter, a Polányi Passió írója és rendezője az MTI-nek azt mondta: az, hogy a 2001-óta évente megrendezett passió előadásai az idén elmaradnak, a saját és az egyesület tagságának közös döntése.
Mint mondta, azért határoztak így, mert az önkormányzat szerintük olyan feltételekhez kötötte a Templomtér, a nézőtér, a hang-és fénytechnika használatát, amely véleményük szerint a passió szellemiségéhez méltatlan és ezért vállalhatatlan. A rendező azt mondta, hogy május 17-én "egy csendes együttlétre barátainkkal együtt összegyűlünk a kálváriadombnál és megbeszéljük a jövőt".


Keresztes János, a passió főszerepét 12 éve alakító színművész az MTI-nek azt mondta: értesült arról, hogy az előadásokat idén nem rendezik meg, de az utolsó pillanatig abban bízik, hogy megegyezés születik az önkormányzat és az egyesület között. Ha nem így lesz, a színész akkor is ott lesz május 17-én este nyolckor a kálváriánál és ha kell, gyertya vagy fáklyafénynél előad néhány Jézus-monológot.

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása