A Teátrumi Társaság üléséről - FESZ közlemény

A FESZ Elnökségének közleménye a Magyar Teátrumi Társaság hétfői ülésén elhangzottakkal kapcsolatban.


KÖZLEMÉNY

2013. május 6-án, a Magyar Teátrumi Társaság közgyűlésén a megszólalók több pontban érintették a független alkotók működését. Az ott elhangzottakról beszámolt több online médium is, többek között a szinhaz.hu és a 7óra7 is. A Független Előadó-művészeti Szövetség Elnöksége ezúton reagál a közgyűlésen elhangzott állításokra (az állításokat az említett weboldalak híreiből idézzük)

Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a társaságiadó-felajánlások rendszere révén majdnem kétszer akkora támogatáshoz jutottak a függetlenek, mint 2008-ban. Mint fogalmazott, a társaságiadó-felajánlások rendszerének támogatási elvével nem ért egyet, mert szerinte így az állami pénz kontrollálhatatlanul folyik szét.  L. Simon László felvetette, hogy meg kellene vizsgálni annak a lehetőségét, hogy épület felújítás céljára a színházak egyedi kormánydöntéssel a törvényi limitnél nagyobb összegű társaságiadó-felajánlást (TAO) is befogadhassanak. Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára az MTI-nek elmondta: az MTT munkacsoportot állított fel, amelynek feladata, hogy június végéig kidolgozza a TAO-támogatások új rendszerét, amely révén elkerülhetővé válnak az eddig tapasztalt visszaélések.”

Vidnyánszky Attila gondolataihoz fontosnak tartjuk hozzáfűzni, hogy a színházak jelenleg jegybevételük arányában igényelhetnek TAO támogatást, melyet akkor kaphatnak meg, ha megfelelnek a jogszabályi előírásoknak és sikerül támogatót szerezniük. A kifizetés alapja tehát jogszabályoknak való megfelelőség: nem juthat támogatáshoz az, akit az Előadó-művészeti Iroda nem vesz nyilvántartásba – kiszűrik azokat, akiknek nem tartják szabályszerűnek a működését vagy a szakmai mutatóit. A TAO támogatás felhasználásának szabályait szintén törvény szabályozza. A támogatásra csak közhasznú, non-profit szervezetek szerezhetnek jogosultságot, és a közvetett állami támogatást csak a szakmai működésükre fordíthatják. Ezek a komoly szabályozások és a Hivatal ellenőrzése is garantálja, hogy ne folyhasson szét kontrollálhatatlanul állami pénz. A társaságiadó-felajánlások rendszerének támogatási elve pedig az, hogy akinek van jegybevétele, tehát olyan előadásokat hoz létre, melyekre a közönség kíváncsi, az szerzi meg a támogatásra való jogosultságot. A FESZ álláspontja szerint ezen nincs mit megkérdőjelezni. Üdvözöljük azt a tényt, hogy a független szféra szereplői, akár csak az államilag támogatott színházak, így több támogatáshoz jutnak, mint korábban. Azonban hangsúlyozzuk, hogy itt nem egy meghatározott keret terhére történnek a kifizetések, tehát bármennyit kapnak a függetlenek, az nem hozza rosszabb helyzetbe a kiemelt vagy nemzeti színházakat.

A TAO támogatás kiemelkedően fontos támogatási forrása a színházi szférának, de szabályozási rendszere a FESZ meglátása szerint sem teljes körű és megfelelő. Az viszont semmiképp sem megoldás, hogy a TAO rendszert komplex felülvizsgálata és hosszú távú reformja helyett ad hoc egyéni érdekek mentén módosítjuk Az év elején épp a FESZ javasolt egy törvénymódosítást a támogatási rendszer szabályozásával kapcsolatban, mert egy átgondolatlan jogszabályi változás a tavaly csekély jegybevétellel rendelkező alkotók ellehetetlenüléséhez vezetett volna. A FESZ üdvözöl minden olyan kezdeményezést, ami a TAO támogatás kérdéskörének átfogó, hatékony szabályozását célozza meg, akár még szigorúbb jogszabályi környezetben, a teljes körű átláthatóság teljesülése érdekében. E tekintetben is felajánljuk szakmai együttműködésünket és eddigi tapasztalatainkat a felálló munkacsoportnak.

 

n fesz lead

 



L. Simon László, mint az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, hangsúlyozta: a terület finanszírozásához stabil költségvetési hátteret sikerül biztosítani, a független színházi csoportok körüli – nem politikai okokból – keletkezett problémákat is sikerült megoldani.”

A FESZ Elnöksége felhívja L. Simon László úr figyelmét, hogy a független alkotók a mai napig annak a 2012! évi működésükkel összefüggő támogatásnak a kifizetésére várnak, melyet az EMMI októberben zárolással érintett, majd decemberben feloldott a zárolás alól.

A támogatást elnyert pályázókkal január elején kötött szerződést az NKA, amelyben arra vállalt kötelezettséget, hogy a fent említett összegeket (a működési támogatások egyharmadát,) március 26-27-ig kifizeti. Az ugyanakkor feloldott, kiemelt művészeti célú támogatások esetében áprilisi dátumokkal vállalt kifizetési kötelezettséget a Minisztérium.

A kifizetések a mai napig nem történtek meg – a tagszervezeteinket 77 esetben hátrányosan érintő szerződésszegésről L. Simon László úrnak, mint korábbi kultúráért felelős államtitkárnak, és mint fent említett pályázatokat lebonyolító szerv, az NKA alelnökének tudnia kell.

A kifizetés május 10-ig történő teljesítésére Halász János adott szóbeli ígéretet a NEÉT ülésén. Ha ez meg is történik, azt jelenti, hogy az EMMI – működésképtelenségének köszönhetően – példátlan csúszással fizeti ki a pályázóknak szerződésben vállalt összeget.

L. Simon László továbbá elmondta, hogy a még január közepén felvetett javaslatára – ami alapján az állami, illetve önkormányzati fenntartású kulturális intézmények vezetőinek személyéről a fenntartó pályázat nélkül is dönthetne – a jogszabálytervezet már elkészült, s képviselőként hamarosan megküldi véleményezésre a szakmai szervezeteknek. Az MTI-nek elmondta, ezek véleményétől függ, javaslatát a parlament elé terjeszti-e.”

A FESZ mint a független előadó-művészeti szervezeteket tömörítő legnagyobb szakmai-érdekvédelmi szövetség várja a fent említett jogszabálytervezetet, érdemi szakmai munkát és hozzászólást lehetővé tevő határidővel. Felhívjuk ugyanakkor L. Simon László úr figyelmét, hogy bár a jelenlegi pályázatforma véleményünk szerint sem megfelelő, a kulturális intézmények vezetése komoly szakmai, gazdasági felelősség. Ennek megfelelően a számonkérhetőséget, a fékek és ellensúlyok rendszerét, az átláthatóságot nem megszüntetni, hanem erősíteni kell.

 
Forrás: fesz.org

süti beállítások módosítása