Elérhető Ráckevei Anna pályázata

Ráckevei Anna, a debreceni Csokonai Színház nemrég megválasztott, új igazgatója, közétette pályázatát a Csokonai Színház honlapján is.

 

Részlet a pályázatból:

 

"Újra kell gondolnunk a civilizációt, amelyet felépítettünk – hangzott az Uruguay-i elnök üzenete -, mert a válság elsősorban nem gazdasági, hanem politikai természetű. Az ember arra született, hogy boldog legyen, nem arra, hogy fogyasztógéppé válva egész életében rohangálva örökké, újra és újra elmenjen a lényeg mellett. A lényeg pedig – folytatja a gondolatmenetét – az egymás felé fordulás, a gyermekeinkre, az élettársunkra, a szüleinkre, a barátainkra, a Másikra való odaadó figyelés.

 

Mondhatnánk akár közhelynek is e gondolatokat, de talán épp azért tűnnek annak, mert mindannyiunk által érzett igazságokat fejeznek ki. És továbbgondolhatjuk őket annak fényében, hogy a színháznak mindig is óriási szerepe volt az emberiség történetében, az ember lelki, szellemi strukturálásában. E közösségi művészetnek talán nem kisebb feladatra kellene most vállalkoznia, mint hogy a civilizációs átrendeződéshez szolgáljon modellként, hiszen a színházban végül is nap mint nap az emberi viszonyokról vallunk, hol komikus, hol drámai módon. Remek terepe lehet tehát annak, hogy az egymás felé fordulást újratanuljuk.


Az embernek az utolsó pillanatig keresnie kell önmagát, azt, hogy miért van itt, az útját, mert ha nem hajt az a vágy, hogy egyre mélyebben értsem meg önmagamat, azt, ami körülvesz, a működésemet, a világ, az élet működését, akkor értelmét veszti a létezés. Persze sokszor betemetnek bennünket a napi gondok, de észre kell vennünk a lehetőségeket, amikor hétköznapi térből és időből kiszakítva néhány órára kiléphetünk a mókuskerékből. Ezt a lehetőséget teremti meg a színház mindannyiunk számára, és ez nagyon örömteli. A színház igenis különleges tér, ahol, ha létrejön a katharzis, akkor megjelenik a szakralitás, a görögök ezért nevezték Thália templomának. Ebben muszáj hinnünk. Én is csak ebbe tudok belekapaszkodni - egy előttem járó, lélekben, időben előttem járó ember szép gondolataiba, érzéseibe. Ez ad erőt. Nem a cinizmus, nem a sötéten látás, nem a gonoszság, nem az aljasság, nem a részvétlenség, nem a boldogtalanság, hanem igenis „a szeméthalmok alól előbújó csöpp virágok”. És ha önmagamban ezt kinövesztem, már az nagy dolog, de az aztán el kezd kisugározni, és segít másoknak is. Nem bódult kacaj, hanem egy valódi mosoly. És az nem is olyan sok. (...)

Rackevei Anna

Fotó: Czeglédi Zsolt, MTI


Az első kérdés mindig az, hogy egy vidéki színház mennyire képes egy határozott művészeti, vagy még tovább megyek, kortárs művészeti koncepcióval létezni és a tőle megkövetelt előadás és nézőszámot teljesíteni. Itt Debrecenben, erre a kérdésre határozott igennel válaszolhatunk. Erre az elmúlt hat év, a Vidnyánszky Attila által vezetett Csokonai Színház ad példát, hogy egy nemzetközileg elismert, színvonalában megkérdőjelezhetetlen művészi koncepció és annak végrehajtása szülessen, teljesedjen ki vidéken és járja a világot.
Ehhez az örökséghez szeretnénk hűek maradni, mert fontos és követendő példának tartjuk.
Alapjaiban mégis más koncepcióval állunk elő.


Egy társulatközpontú szemlélet bevezetését szeretnénk megvalósítani. Olyan erős társulatét, amely képes idevonzani a rendezőket. Nyitottságával, felkészültségével képes vállára venni az új kezdeményezéseket, melyeket az egyes alkotók hoznak. Alkotó közösséget szeretnénk építeni.


Mi lehet a biztosíték arra, hogy ami vidéki, az nem esik a provincializmus csapdájába? Ha egy közeg, egy színház, egy alkotó közösség saját magához vagy egy belterjes körhöz méri magát, külső szemek nélkül, valódi intelligens kritika nélkül, az provinciális. Ám, ha egy közösség széles kontextusba helyezi el magát és működését, és ott próbál meg nem másolni, hanem követendő példát teremteni, az, bizton állíthatjuk, hogy nem provinciális.
Azt szeretnénk megmutatni – folytatva Vidnyánszky Attila ezen törekvéseit –, hogy ez nem egyedi és rövid távú történet, hanem egy tudatos munkával, hosszútávra is tervezhető és építhető művészi hozzáállás kérdése. Ehhez fogunk partnereket és munkatársakat keresni és ehhez fogunk mindent igazítani. (...)

 

Ráckevei Anna teljes pályázata itt érhető el.



süti beállítások módosítása