Játszótér építéséért játszott az Operettszínház

Játszótér épül Hódmezővásárhelyen a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány jótékonysági estjének bevételéből, a rendezvényen a Budapesti Operettszínház művészei léptek fel az Oszi Boszi, a repülő nagyanyó című mesesóval.

"A színházunk és Hódmezővásárhely kapcsolata már hosszú ideje kiváló. Tiszta szívvel jöttek a művészek, hiszen minden jótékonysági ügyben, ami gyerekeket érint, szívesen segítenek" - mondta el Makláry László, a Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója.


oszi boszi hódm
A május 10-i esti előadáson az Oszi Boszi, a repülő nagyanyó című zenés mesesót láthatták kicsik és nagyok Bessenyei Ferenc Művelődési Központ zsúfolásig megtelt nézőterén. A produkcióban fellépett Oszvald Marika, Fischl Mónika, Vágó Zsuzsi, Brasch Bence és Peller Károly, aki egyben a darab rendezője is.

A jótékonysági előadást Lázárné Megyeri Zita, a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg, aki elmondta, a bevételből és a támogatásokból összegyűlt pénzből, 2013-ban, a görkorcsolya és gördeszka pálya köré terveznek játszóteret a Hódtóban. Lázárné Megyeri Zita köszönetet mondott az Operettszínház művészeinek, hogy ingyen vállalták a fellépést, ezzel segítve a város apraja-nagyját.

EDV 9898

Az Oszi Boszi című mesesót 2012 decemberében mutatta be az Operettszínház, a direktor, KERO® ötlete alapján, aki Oszvald Marikának már régóta tervezett egy “személyre szabott" előadást. A mesedarabban az örökifjú szubrett sokféle csoda mellett még azt is megmutatja, hogyan tud repülni egy nagyanyó... Vendégeivel, Fischl Mónika (Nyafka Baba), Vágó Zsuzsi (Álruhás Királylány), Brasch Bence (Délceg Királyfi) és Peller Károly (Mézeskalácshuszár) A dzsungel könyve, az Annie, a Bűbáj, az Oliver, az Oroszlánkirály és a Süsü, a sárkány slágereit is éneklik, de elsősorban operett-részleteket, Offenbach, Mozart, Kacsóh Pongrác, Huszka Jenő, Szirmai Albert, Lehár Ferenc és Kálmán Imre világhírű melódiát szólaltatják meg - ifjú híveket szerezve így a műfajnak.

oszi boszi
A hódmezővásárhelyiek egyébként is nagyon szeretik az operettet, nem csak most tapsoltak neki hosszú percekig, hanem minden évben, immáron hagyományosan, nagy sikert arat az augusztus 20-ai ünnepi gála, ugyancsak a Budapesti Operettszínház művészeinek előadásában.

 

Forrás: MTI, Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása