Indiai törzsi harci táncbemutató először Magyarországon

Először mutatkozik be három magyarországi városban - Szentendrén, Kecskeméten és Egerben - egy kelet-indiai törzsi harci táncot bemutató csoport Guru Sjama Csaran Pati vezetésével május 17. és 21. között.


Magyarországon eddig még nem ismert indiai táncstílus, a cshaú mutatkozik be, amely 2010-ben az UNESCO Világörökségi listájára került. A törzsi tánc olyan látványos kosztümöket, maszkokat is felvonultat, amely bővelkedik harcművészeti elemekben.


Az együttes repertoárja 13 darabból áll, ezek közül válogatnak majd a magyarországi közönségnek. A darabok felölelik az indiai mitológia minden területét a népmeséktől kezdve a két nagy eposz, a Mahábhárata és a Rámájana történetein keresztül a Védák legendáin át a vallásos históriákig - mondta el Szabó Krisztina, az Indiai Kulturális Központ programszervezője az MTI-nek. Érdekessége, hogy az előadásoknak, daraboknak nincs dalkísérete, mint a klasszikus műfajoknak, hanem csak hangszeres zenei kíséretet használ különféle dobokkal, fúvós hangszerekkel - tette hozzá.

 

 

A tánc elnevezésére több magyarázat is él, az egyik szerint a szanszkrit csájá "árnyék, kép, maszk", míg a másik szerint a csaúní "katonai tábor" szóból származik. A csaút a helyi fesztiválok alkalmából táncolják, legfőképp a Csaitra Parva tavaszi ünnep alkalmával, ez 13 napig tartó fesztivál Kelet-Indiában.


A táncosok férfiak, akik hagyományos művészcsaládból vagy helyi közösségek tagjai közül kerülnek ki. Az előadást éjszaka tartják, nyílt terepen, tradicionális népzenei aláfestéssel. Kedvelt hangszereik a sehnáí és a mohuri, mindkettő fúvós hangszer, de többféle dob is kíséri az előadást. A hangszereket és a maszkokat külön kézműves csoportok készítik.


Guru Sjama Csaran Pati, a csoport vezetője 1940-ben született, Mumbaiban szerzett táncos diplomát. Művészetét több díjjal ismerték el. Mind szólóelőadásokban, mind táncdrámákban szerepel, világszerte tart workshopokat, előadással egybekötött táncbemutatókat. Felesége zenész, a cshaú zene elismert képviselője; leánya is táncos, aki jelenleg odisszi és cshaú táncot tanít Angliában.

 

Az odisszi tánc India klasszikus táncainak egyike, Orissza államból származik. Szoborszerű pózok, finom gesztusok és mimika, hajlékony törzsmozdulatok jellemzik ezt a stílust, amely az orisszai templomi hagyományban gyökerezik.

 

Forrás: MTI

 

Program:

Máj. 17. Kecskemét, SZIGMA

Máj. 18-20. Szentendre, Skanzen

Máj. 21. Eger, Forrás Szabadidő Központ

süti beállítások módosítása