Átutalták a függetlenek 2012-es működési támogatását

Mintegy 450 millió forint támogatást utalt át a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 205 előadóművészeti szervezet 314 pályázata alapján.


A kultúra területén tevékenykedő előadóművészeti szervezetek 2012. évi támogatására szánt keret egy részére tavaly ősszel rendelt el zárolást a kormány, amit december 21-én feloldott. Az így felszabaduló 500 millió forintos keretösszeg szervezetekhez való eljuttatásáról az NKA Igazgatósága gondoskodott, amely az idén márciusban megkötött támogatási szerződések alapján május 10. és 17. között utalta át a támogatásokat - tájékoztatta a Nemzeti Kulturális Alap szerdán az MTI-t.


A közlemény szerint a tavaly megítélt összegek idei utalását hátráltatta, hogy a 205 pályázó szervezet közül 81 nem teljesítette határidőre beszámolási vagy elszámolási kötelezettségét. Közülük 54 szervezetet a mostani utalás előkészítése közben szólított fel az NKA Igazgatósága, hogy a törvényben előírt és a korábbi szerződésekben vállalt kötelezettségeiknek tegyenek eleget. "Harmincegy pályázó nem csak ezen időszak tekintetében feledkezett meg beszámolási vagy elszámolási kötelezettségéről" - írták.

 

NKA logo 2012


Az NKA hangsúlyozza: igyekeztek minden segítséget megadni a mulasztóknak, így nem csupán tértivevényes levélben jelezték hiánypótlási kötelezettségüket, de telefonon és e-mailben is keresték a civil szervezetek vezetőit, hogy az utalások mielőbb elkezdődhessenek.


Mivel az NKA Igazgatóságának jogszabály írja elő, hogy az állami forrásból származó, pályázat útján elnyert támogatásokat csak olyan szervezeteknek fizethetnek ki, amelyek vállalt kötelezettségeiknek eleget tettek, így csaknem 50 millió forint utalása még mindig késik - közölte a Nemzeti Kulturális Alap.

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása