Tíz év karcolásai - Interjú Hevér Gáborral

 

Hevér Gábort, a Nemzeti Színház távozó színészét arról kérdeztük, milyen helyzet elé állította az igazgatóváltás és miért döntött úgy, hogy a Vígszínházhoz szerződik.

 

Úgy döntöttél, elszerződsz a Nemzeti Színházból...

Hevér Gábor: Nehéz szívvel hagyom ott a Nemzetit, hosszasan vacilláltam, mielőtt erről határoztam. Csodáltam azokat a kollégáimat, akik gyorsan tudtak dönteni. Én hosszasan gyötrődtem. Egy ilyen helyzetben az embernek komolyan el kell számolnia magával, mert azt érzi, ez a hely az övé. Legalábbis én így éreztem, hiszen a kezdetektől tag vagyok, az épület összes szegletét ismerem, minden történetében részt vettem, komoly kötődésem alakult ki a színházhoz, a társaimhoz, akikkel irgalmatlan melót végeztünk. Olyan sokat játszottam a Nemzetiben, hogy azt tudom mondani, az elmúlt tíz évem ott éltem.

Persze az épület a legkevésbé fontos... Mohácsi dumája jut eszembe az Egyszer élünk próbáiról. A jelenetről, amelyben elviszik a falu összes népét, azt mondta: „Próbáljatok meg arra gondolni, hogy elhagyjátok a házat, aminek az ajtófélfájába a gyerekkori méreteitek vannak belekarcolva, és azt az ajtófélfát nem lehet elvinni”. Az én elmúlt tíz évem karcolásai a Nemzetiben vannak! Persze nem kényszerítettek arra, hogy távozzak, mégis ez történik. Nagyrészt szakmai okokból határoztam úgy, hogy a köteléket elvágom. Vidnyánszky Attila elmondta, hogy szeretné, ha maradnék, majd levélben elküldte a szerepajánlatokat, amelyek nem voltak túl biztatóak. Közben Eszenyi Enikő, akivel régóta ismerjük egymást, nagyon jó feladatokat kínált, kiderült, hogy Alföldivel és Mohácsival dolgozhatnék nála. Ezért a Víget választottam. A mostani Nemzetinek már vége van, akkor is, ha én maradok...

 

hever1

Gálos Orsi, a Nemzeti Színház sajtófőnöke elárulta, még azon a reggelen is hitt a jelenlegi vezetés győzelmében, amikor kihirdették az eredményt. Te hittél benne?

Hevér Gábor: Ez azért érdekes kérdés, mert december 5-én halt meg Hollósi Frigyes, és akkor mindannyian tudtuk, hogy valami véget ért, pontosabban az a Nemzeti Színház, amit ismerünk, az összes bajával, jóságával, kitűnőségével, gyengeségével együtt véget ért. Pedig csak 17-én derült ki a pályázati eredmény...

Furcsa lehet, hogy mindannyian érzitek a végét annak, ami még tart...

Hevér GáborAmikor a budai alsó rakpartról kanyarodok fel, más szemmel nézem az épületet, mint ahogy az elmúlt 10 évben néztem. Ilyenkor kezd az ember rácsodálkozni valamire, amit világéletében természetesnek tartott, megszokott. Ez egy nagyon különös, skizofrén állapotot eredményez. De nincs olyan dolog, amire azt mondanánk, hogy „már mindegy”. Nem, nem mindegy! Spártai katona módjára kell tovább csinálni. Összefogunk, tudjuk az alakzatokat, nincs lazulás. Nem futhatja ki magát a Mephisto, de ennek ellenére mindenki úgy melózott, mintha ezzel nyitnánk a Nemzetit. Szerintem a társulatnak az az egyik legnagyobb erénye, hogy senki sem méricskél... Robi szándékai szerint kitoljuk az évadot és június 22-ig fogunk játszani, mert alig lehet jegyet kapni az előadásokra. A hajdúszoboszlói nyaralási kuponok se tudták befolyásolni a színházba járó közönséget. Ez nagy öröm, még akkor is, ha van, aki a jelenséget politikai demonstrációnak tartja. 

Ez a felvetés elgondolkoztat benneteket?

Hevér GáborMostanában egyre több időnk van ezen gondolkodni, amikor a színpadon állunk a tapsviharban. Úgy érezzük, a sok pozitív visszajelzés elsősorban annak szól, hogy jó színházat csináltunk és a munkánk eredménye már nem sokáig lesz elérhető. Persze közvetve az igazgatóváltás az oka a felfokozott érdeklődésnek, aminek közvetlenül a politika az oka. De a színész nem így mérlegel.

 

hever2
Ebben a helyzetben könnyen tűnhet úgy, mintha a színészek morális döntés előtt állnának, amikor arról határoznak, mennek vagy maradnak...

Hevér GáborIgen, de ezt a látszatot a média sugallja, ami szereti a helyzeteket leegyszerűsíteni, feketén fehéren tálalni. Én úgy gondolom, csak az egyén tudja felmérni, hogy helyes döntést hozott-e vagy sem. Más nem lehet bírája, mert nem ismeri kellőképpen a motivációit. Szerencsére ezt a társulaton belül mindenki így gondolta. Azok, akik a váltás hírére rögtön jelezték, hogy mennek, kifejezetten támogatták a maradni szándékozókat, nem gyakoroltak rájuk nyomást. Többeknek pedig nem is maradt választásuk. Ha őszinte akarok lenni, a választás lehetősége is csak látszat, mert a színészek egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek. Tíz éve még lehetett közlekedni a színházak között, volt hova, volt miből. Most nincs. Nekem a Nemzetiben már tizenegy szerződtetési tárgyalásom és két igazgatóm volt. Bármelyikük mondhatta volna, hogy nem hosszabbítja meg a szerződésemet, és én is búcsút inthettem volna Jordánnak, vagy Alföldinek. Most is ugyanolyan tárgyaláson vettünk részt, mint mindig, kötelezően választanunk kellett a kevés alternatíva közül, ami kínálkozott. Mint színész mérettettünk meg, nem mint morális, vagy politikus lény. 

„Be kellene már fejezni a hisztériát” - nyilatkozta kollégád, Blaskó Péter. Egyetértesz vele? 

Hevér GáborNéha nekem is elveszi a kedvem az élettől a táborosdi, az, hogy a színházról való közbeszéd, egyáltalán a közbeszéd szinte kizárólag ellentétek köré szerveződik. Ebből rettenetesen elegem van. Egészen addig, amíg emberek nem álltak fel különböző pódiumokra, halvány gőzöm nem volt arról, ki jobboldali, ki baloldali. A szakma nagyjából tudja önmagáról, ki milyen színész, kire hogy lehet számítani. Ez mindig is így volt. De ma már azt is tudjuk, mikor, hol lengetett zászlót a kolléga. Lassan nem lehet úgy megszólalni, hogy ne lesnék, hova húzol. Az utóbbi két évben rettenetesen átpolitizálódott az egész történet. Van, aki azt mondja, egy művésznek nyíltan véleményt kell formálnia különböző ügyekben, mert ez szakmai kötelessége, hiszen közszereplőként minden tette üzenet, és ha ezt nem teszi, a felelősségvállalást ússza meg.

Én annak vagyok a híve, hogy egy színész ne politizáljon. Vitázni, vitás kérdésekről szólni kell, de még mindig azt hiszem, hogy egy művész számára ennek a színház a terepe, függetlenül attól, hogy határozott véleménye van-e közös ügyeinkről vagy sem. Szerintem a fellépésünkön múlik a hitelességünk, a művészi gesztusainkon múlik a világnézetünk. Ha egy művészből hirtelen politikus válik, könnyen elveszít valamit magából. Harcoljon bármilyen nemes célok jegyében, már nem a művész szerepét tölti be, hanem a politikusét, és ez két különböző minőség, akárhogy is nézem. Sok nézőt zavar, ha transzparenseket lát a színpadon. Mindig azt vallottam, hogy személyesen Hevér Gáborra egy néző sem kíváncsi. A tapsnál megköszönik neki, hogy a szerepét jól formálta meg, de addig a közönséget az érdekli, akit megjelenít. Őt pedig az hitelesíti, hogy sikerül-e átváltoznia, és persze az, hogy az alakításán keresztül meg tudta-e szólítani az embereket. Aki Hevér Gáborra kíváncsi, annak viszont el kell jönnie Nagykovácsiba, és be kell kukkantania a kerítésen.

 

hever3
És mit fog látni? 

Hevér GáborAzt, hogy éppen annyira jót mondok... (Nevet.)

Jelenleg egy hónapban körülbelül huszonöt estét színpadon töltesz. A váltás jelenthet életmódbéli változást?

Hevér GáborJelenthet, hiszen most tizenhárom különböző darabban játszom a Nemzeti Színházban, de a Vígszínházban ennél lényegesen kevesebb új szerepet kapok. Két darabban biztosan fogok játszani: Alföldi rendezésében, a Danton halálában leszek Saint-Just, Mohácsinál pedig az Iván, a rettentőben Milovszlavszkij szerepét fogom alakítani. Eddig annyit vállaltam, amennyit csak tudtam, nem baj, ha lassíthatok.

Még nagyon régen azt nyilatkoztad, hogy egész évben várod a nyarat...

Hevér GáborAz volt ám a szép idő! A mostani nyár nem a pihenésről fog szólni. Ugye június 22-ig dolgozunk. Utána Kőszegen fogok próbálni egy darabot Znamenák István rendezésében. Aztán elkezdem Alföldi Robival az István, a királyt, aminek augusztus 31-én tartjuk az utolsó előadását. Szeptemberben meg már startolunk Alföldivel a Vígben. Nem tudom, hogy fogom bírni, pedig isten bizony nagyon vártam már a nyarat. (Nevet.) Méltó befejezése lesz az idei nagyon furcsa, terhelt évadnak.

hever4
A változások miatt nevezed terheltnek?

Hevér GáborIgen. Lehet, hogy csak én gondolom így, de a mi kis közép-európai életünkben a változás mindig nagy stresszel jár. Nemrég olvastam, hogy Nyugat-Európában egy ember átlagosan háromfajta munkát is végez amíg nyugdíjba ér. Először például közgazdász, aztán elmegy juhtenyésztőnek, de közben mondjuk színész. Mi ragaszkodunk az albérletünkhöz, a lakásunkhoz, a biciklinkhez, a munkahelyünkhöz, a beosztásunkhoz, mert létbizonytalanságban élünk. Ezért amikor változás áll be, kicsit olyanná válunk, mint a hangyák, akik elé letettek egy levelet, és hirtelen nem tudnak merre menni, mert eltűnt a vonal. De akkor jön egy vezérhangya, aki azt mondja: „Semmi probléma, megkerüljük, és megyünk tovább”. Velem is ilyesmi történt, és ez erőteljesen hatott a lelki, illetve a fizikai állapotomra.

Miként hatott? 

Hevér GáborPéldául sokszor nem tudtam aludni, mert járt az agyam. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer álmatlan éjszakáim lesznek. Úgy éreztem magam, mint a Született gyilkosok című filmben Mickey és Mallory. Megállnak egy útelágazásnál, de pontosan tudják, tök mindegy, merre mennek. Akkor Woody Harrelson dührohamot kap, rácsap a motorháztetőre, és azt mondja: „A rohadt életbe, a kilencveneses éveknek az a legnagyobb baja, hogy folyamatosan döntéshelyzet elé állítja az embert”. Ezt a kétezres évekről is kijelenthetjük... Az is igaz, hogy nekem igazán nem lehet okom panaszra, mert kényelmi és kegyelmi állapotban dolgozhattam tíz évig jó emberekkel. Szerencsére ezúttal sem kellett megalkudnom.

Tóth Berta / Színház.hu

 

 

süti beállítások módosítása