Péntektől TESZT-elnek Temesváron

Magyarországi, szerbiai és romániai színházak vesznek részt a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón (TESZT), amely péntektől egy héten át zajlik Temesváron.


A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezett fesztivál programjából kiderül, hogy az idén húsz színházi előadást hívtak meg a szervezők, de kiegészítő programként a közönség koncerteken is részt vehet.


Erős a szerbiai színházak jelenléte, hiszen meghívást kapott az Újvidéki Színház, amely az Opera ultima című előadást játssza Kokan Mladenovic rendezésében, de Temesvárra jön a Szerb Nemzeti Színház, amely Csehov Sirály című drámáját adja elő Tomi Janezic rendezésében. Meghívást kapott még a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata, valamint a belgrádi Atelje212 és a kelebiai Nyári Mozi Színházi Közösség.

 

teszt

 

Magyarországról részt vesz a Forte Társulat és a Szkéné Színház, amelyek Agota Kristof A nagy füzet című művét adják elő Horváth Csaba rendezésében. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Prokofjev Péter és a farkas című darabját viszi színre Krámer György rendezésében, a Szegedi Nemzeti SzínházHermann Broch Zerline, a szobalány története című művét játssza Sándor János rendezésében. A Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház Parti Nagy Lajos Bivaly-szuflé című művét adja elő Göttinger Pál rendezésében, Pintér Béla és Társulata pedig a Kaisers Tv, Ungarnnal vesz részt a fesztiválon.


A programot a házigazda temesvári színház román, magyar és német társulatának, valamint az Aradi Kamaraszínháznak a produkciói egészítik ki. A közönség a Dóm téren Lajkó Félix és zenekarát, valamint Harry Tavitian és Cserey Csaba dzsesszkoncertjét is meghallgathatja.


Gálovits Zoltán, a szervező színház művészeti aligazgatója az MTI-nek korábban elmondta, hogy a TESZT-nek évfordulós jellege van, hiszen Temesváron hatvan éve alakult állandó hivatásos magyar színtársulat.

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása