'El kell indítani egy dialógust' - Vidnyánszky jegyet árult

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház júliustól kinevezett igazgatója személyesen adta át leendő nézőinek a jövő évad nyitóelőadására szóló jegyeket a budapesti Vörösmarty téren vasárnap délután.

A Nemzeti Színház szeptember 27-én Vidnyánszky Attila rendezésében Tamási Áron Vitéz lélek című művével nyitja meg a következő évadot. Vasárnap 16 órától a júliustól kinevezett igazgató és a produkció művészei személyesen kezdték el árusítani a jegyeket, várták a Nemzeti Színház új évada iránt érdeklődő nézőket.

 

sor2

 

A Nemzeti Színház szervezése által felállított sátorban Vidnyánszky Attila adta át a jegyeket az első jegyvásárlóknak, a darab egyik főszerepét alakító Trill Zsolt, valamint a színészek közül Tordai Teri, Nagy Anna, Tóth Auguszta, Mécs Károly, Horváth Lajos Ottó és Rácz József is jelen volt az eseményen, beszélgetett a teátrum leendő közönségével.

 

"El kell indítani egy dialógust a jövendőbeli közönségünkkel" - fogalmazott Vidnyánszky Attila az MTI-nek, hozzáfűzve, hogy minél több ilyen találkozásra lesz szükség az elkövetkező időszakban. "Én nagyon szeretnék - nyilván ez egyfajta illúzió - személyesen találkozni jövendőbeli nézőimmel, mindegyikkel" - tette hozzá.
Arról is beszámolt, hogy az akció folytatását is tervezik, különböző formákban. Szavai szerint egyfajta adventi időszakot próbálnak létrehozni ezzel. Mint mondta, "nagy esemény az első előadás, a színház újjászülésének folyamata elindul" és az ehhez vezető lépcsőfokok lehetnek a további események, akciók.

 

 

Azt is elmondta: nem gördített a kitelepült jegyárusítás elé akadályt a színház vezetése. "Köszönöm és hálás vagyok, hogy nem akadályozták ezt meg, hiszen megtehették volna" - hangsúlyozta.


A jövő évadról is szólt: az októberi műsor és az egész év keresztmetszete már elkészült, a jegyárusítás várhatóan júliusban indul, a bérleteket valószínűleg már hamarabb elkezdik árusítani. "Mindig az a kérdés lebegett a szemem előtt, lehet-e igényes, színészközpontú művészszínházat csinálni vidéken a hagyomány-korszerűség-nemzetköziség jegyében, és lesz-e rá néző. Úgy gondolom, Debrecenben választ adtunk. A továbbiakban azt a felvetést szeretném körbejárni, lehet-e a hármas értékrend mentén olyan nemzeti színházat csinálni, amely nem elégszik meg azzal, hogy kortünetekről beszél, hogy felmutat jelenségeket, hanem térben és időben is messzebbre tekint, mélyrétegeket szánt" - nyilatkozta korábban Vidnyánszky Attila a Színház.hu interjújában

 

sor

 

Szeptember 27. lesz a teátrum első játszási napja a jövő évadban. A bemutatót megelőző, szeptember 26-i, csütörtök esti főpróbára a színház új igazgatója és társulata meghívja a Kárpát-medence magyar nyelvet és irodalmat tanító tanárait. A főpróbára a jovoevad@nemzetiszinhaz.hu e-mail címen várják a pedagógusok jelentkezését. A főpróba megtekintése ingyenes.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása