Közgyűlést tartott az MMA - 2,5 milliárd forint a büdzsé

Pénteken tartották Budapesten a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes évi közgyűlését.

A napirendi pontok között szerepelt az elnökség 2012. évi beszámolója, a szervezet éves programtervének bemutatása és idei költségvetésének elfogadása is. A közgyűlés résztvevői megválasztották az MMA új rendes és levelező tagjait – a Színházművészeti tagozatba többek között Béres Ilonát, Kiss Csabát, Oberfrank Pált és Ráckevei Annát. A köztestület idén mintegy 2,5 milliárd forintos költségvetéssel kalkulál.

 

Halász János az akadémia szerepéről:

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) az alaptörvényben lefektetettek alapján is élen járhat abban, hogy betöltse a magyar művészeti, kulturális közösség önigazgatói szerepét - mondta Halász János kultúráért felelős államtitkár az akadémia pénteki közgyűlését megnyitó beszédében.


Kijelentette: a struktúra megváltoztatásával a kultúra rendszere átlátható szerkezetben működik és megkapja azt a támogatást, amelyre szüksége van. Véleménye szerint fontos, hogy az állam átértékelje saját szerepét a magyar kulturális életben és átadja azokat az ügyeket, amelyek átadhatók.


Halász János hangsúlyozta: Magyarország alaptörvénye olyan értékeket fektet le, amelyek alapján az MMA nyugodtan és biztosan tudhatja, hogy magára vállalt küldetése közös nemzeti küldetés. Az alaptörvényben foglaltak szerint Magyarország védi az MMA művészeti és tudományos szabadságát - tette hozzá.

 

Halasz Janos

Fotó: Beliczay László, MTI


Elnöki és elnökségi beszámolók:
Fekete György elnök éves beszámolója szerint múlt év tavasszal miniszteri kezdeményezésre Réthelyi Miklóssal megbeszélést folytattak az életjáradék jellegű művészeti szakmai elismerések (a Nemzet Színésze, a Magyar Mozgókép Mestere, a Magyar Állami Operaház mesterművésze címek) rendszerének áttekintéséről, Balog Zoltán miniszterrel pedig az akadémia közjogi helyzetéről, a művészeti oktatásról, az együttműködés lehetőségeiről tárgyalt.

 

L. Simon László akkori kultúráért felelős államtitkárnál a művészeti díjakat is érintő rendelet módosításáról rendezett konzultáción vettek részt, Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel és Lázár Janos miniszterelnökséget vezető államtitkárral az akadémia tulajdonába kerülő Műcsarnokról, valamint a Pesti Vigadó épületének rekonstrukciójának fejleményeiről egyeztettek.

 

Az elnökség 2012. január 28-ig a megválasztott 6 fővel - elnök, két alelnök, két elnökségi tag és főtitkár - végezte a munkáját. A januári közgyűlésen a két "üres" elnökségi tagi helyre előbb Ács Margitot, majd Dévényi Sándort választották meg. Az MMA elnökségének beszámolója szerint a szeptember-novemberi időszakban - a kormányzati munkaütemezés okán - a jogszabályok kialakítására, véleményezésére rendelkezésre álló idő rövid volt, az elnökséget csak utólag tudták tájékoztatni, amely belső feszültségeket eredményezett. Az összefoglaló szerint az ülések szűk időkeretei nem teszik lehetővé, hogy a tagozatvezetők, a tagozatok jobban megismerhessék egymás munkáját és felmérhessék a lehetséges együttműködési lehetőségeket.


A problémák többségére 2012 második felében születtek megoldások: az elnökség teljes létszámmal működik, létrejött az elnökségi konzultáció intézménye, amely hetente-kéthetente ülésezve tárgyal az aktuális kérdésekről. Létrejött a tagozatvezetők egyeztető fóruma is, amelyen a tagozatvezetők tájékozódnak egymás munkájáról és azokról az ügyekről, amelyek az elnökségi ülés időkeretébe nem férnek bele.

Az idei programtervről:

A központi programok között szerepel például egy művészetelméleti konferencia megrendezése, valamint a Szepességi templomok és restaurátorművészet című kiállítássorozat elkészítő munkája. Az elfogadott programterv tartalmazza még a milánói divathéten való részvételt is.

 

Szeptemberben Kolozsváron tartják az akadémia határon túli bizottságának kihelyezett ülését, Kassán kortárs zenei programon működnek közre az MMA zenei tagozatának képviselői. Októberben Amrita Sher-Gil indiai festőművész munkásságáról rendeznek konferenciát, megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, Gyergyószárhegyen Bethlen Gábor emlékére avatnak szobrot.
   

Novemberben átadják az MMA köztestületi díjait, megrendezik a magyar nyelv napját, a Római Magyar Akadémián animációs filmbemutatót és grafikai kiállítást tartanak, Kassán Orbis Pictus címmel képző- és iparművészeti tárlaton vesznek részt. Az MMA decemberben tartja ünnepi közgyűlését, valamint megrendezik a Kós Károly- és a Bánffy Miklós-emlékkonferenciát.


A tagozatok ezen kívül külön programokkal készülnek: a film- és fotóművészeti tagozat egyebek mellett konferenciát tart a filmgyártás és -megújítás témakörében, konferenciával és vetítéssorozattal készül Sára Sándor születésnapjára.


A színházművészeti tagozat többek közt konferenciát tart a hazai színjátszás helyzetéről, az irodalmi tagozat könyvbemutatókat, irodalmi és zenei esteket, konferenciákat szervez. A népművészeti, néprajzi tagozat egyebek mellett előadássorozatot rendez a magyar népművészet, néprajz és néptánc gyűjtőiről, a zeneművészeti tagozat tevékenységéhez októberben ünnepi koncert, decemberben zenekari est szervezése kötődik.

mma

Fotó: Beliczay László, MTI

 

Új rendes és levelező tagok:
A közgyűlésen titkos szavazással választották meg az Akadémia rendes és levelező tagjait. A szavazás eredményeképpen a Magyar Művészeti Akadémia 2013. június 1-jétől 236 rendes és 48 levelező taggal működik.

A Színházművészeti tagozatba a következő művészeket delegálták: Béres Ilona, Császár Angela, Csikós Attila, Király Levente, Kiss Csaba, Kiss B. Attila, Nagy Viktor, Oberfrank Pál, Ráckevei Anna, Rátkai Erzsébet, Sass Sylvia, Tordai Hajnal.

Szarvas Józsefet pedig az MMA levelező tagjává választották.
 
Költségvetés, köztestületi reform:
A jóváhagyott büdzsé idén mintegy 2,5 milliárd forinttal kalkulál. Az MMA személyi juttatásai mások mellett az akadémiai tagok életjáradékát, az elnök, a két alelnök, az elnökségi tagok, a tagozatvezetők, a felügyelő testületi tagok tiszteletdíját tartalmazzák, valamint az özvegyi-árvasági támogatást, köztestületi és tagozati programokat. Utóbbira tagozatonként 16,5 millió forint jut, de vannak források központi köztestületi programokra, és az akadémia külügyi és határon túli tevékenységére is.


A Vigadóbeli kiállításokra 13 millió, a Magyar Művészetek Háza programjaira 153 millió forint, kutatási tevékenységre, valamint művészeti könyv- és folyóirat-támogatásra 50-50 millió forint jut.


A tagság elfogadta az Akadémia által létrehozandó költségvetési szervek megalapítását, ezen belül egy művészetelméleti és módszertani kutatóintézet létrehozását.  Az MMA szándéka szerint az intézet feladata lesz egyebek mellett kutatni a művészet befogadásával, értelmezésével összefüggő folyamatokat, hatásokat, kritikaelmélettel foglalkozni, vizsgálni a kortárs kultúra aktuális jelenségeit a művészeti, például a kurátori gyakorlatban. Ezen túl elősegítené a kritikai gondolkodást, a szakmai párbeszédet, elméleti-kutatási kérdésekben koordináló intézményként együttműködne az oktatási és művészeti szervezetekkel is.

 

Szintén elfogadták az MMA köztestületének társadalmasítására, ehhez kapcsolódóan az akadémikus tagság jogállásának egységesítésére, a művészetelméleti szakemberek akadémikussá választásának törvényi lehetőségét megteremtő előterjesztést.


A köztestületi reformkoncepció javaslata szerint egyebek mellett az MMA rendes és levelező tagjainak jogállását, így szavazati jogát is egységesítik. A rendes tagok (250 fő) létszámán túl a levelező tagok (50 fő) létszámát és a nem akadémikus köztestületi tagok közgyűlési képviselőinek számát (50 fő) is rögzítik.

 

 

Forrás: MTI

 

 

 

süti beállítások módosítása