Hamar Zsolt: A bolygó hollandival kezdődik a wiesbadeni évad

Richard Wagner A bolygó hollandi című operájának bemutatójával veszi kezdetét a Wiesbadeni Állami Színház következő évadja, amelynek programjában Prokofjev- és Verdi-premier is szerepel - mondta Hamar Zsolt, a színház főzeneigazgatója, aki első wiesbadeni évadjának finiséről is beszélt az MTI-nek.


"Wagner születésének évfordulójáról már a Májusünnepünkön is megemlékeztünk, a Lohengrint játszottuk, amelynek címszerepét Klaus Florian Vogt énekelte, elmondhatatlan élmény volt. Rendkívüli tehetségéről néhány hét múlva a budapesti közönség is meggyőződhet, hiszen A nürnbergi mesterdalnokokban övé a tenor főszerep" - mondta Hamar Zsolt
Hozzátette, a wiesbadeni évad még július közepéig tart, a Májusünnepet megnyitó Mahagonny város tündöklése és bukása, valamint a márciusban bemutatott Richard Strauss opera, az Ariadne Naxosban lesz műsoron.


"Az évad utolsó szimfonikus koncertje is hátra van még, ennek érdekessége, hogy bemutatják Eötvös Péter Seven című hegedűversenyét. Majd a Szentivánéji álom című koncerttel zárjuk az évadot. Ám már próbálunk az őszi Bolygó hollandi-premierre. Hosszú Wagner-listával érkeztem Wiesbadenbe, és szívem szerint a Rienzit tűztem volna műsorra, végül a színház a Hollandi mellett döntött" - árulta el a karmester.

 

hamar zsolt

 

A következő zenés bemutatójuk az Evita, majd A három narancs szerelmese, és a Verdi évfordulóhoz kötve A végzet hatalma lesz. Majd egy barokk mű, Giovanni Faustini La Calistója következik, végül Werner Henze művének bemutatója - Elégia egy fiatal szerelmeshez - következik.


"A Prokofjev darab, A három narancs szerelmese különösen szívügyem, nagyon szeretem az orosz alkotó zenéjét, a Henze-bemutatót is nagyon várom, hiszen Dietrich W. Hilsdorf rendezi az előadást, ő vitte színre Chemnitzben Eötvös operáját, a Szerelemről és más démonokról címűt" - részletezte a karmester.


Kitért arra, hogy szerződése szerint évi három premiert kell teljesítenie, az első szezonban azért vállalt többet, mert meg akarta alapozni wiesbadeni tevékenységét, ezért alig fogadott el más felkérést. Most már úgy látja, a zenekarnak is használ, ha nemcsak vele találkoznak, és neki is jó, ha más muzsikusokkal dolgozik.


Tavalyi firenzei sikere után visszahívták a Maggio Musicale Fesztiválra, a Maggio Musicale Zenekarával Glinka Ruszlán és Ludmilla nyitányát, Rahmanyinov II. szimfóniáját, valamint Glazunov Hegedűversenyét szólaltatja meg, a versenymű szólistája Baráti Kristóf lesz.


2014 februárjában az Orosz Nemzeti Filharmonikus Zenekart vezényli, magyar műsort játszanak, Bartók-, Dohnányi-, Liszt-műveket.

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása