Szerelemidő az Átriumban - Villáminterjú Cserna Antallal

Két estére is beköltözik A 2. váratlan szerelem az Átrium Film-Színházba. 

A június 19-én és 20-án műsorra tűzött Marivaux darab rendezője Kováts Kriszta, főszereplői Nagy-Kálózy Eszter és Lengyel Ferenc. A FUGA Építészeti Központban tavaly szeptemberben bemutatott kesernyés szerelmi komédia örök vesztes könyvtárosát Cserna Antal személyesíti meg. Vele beszélgetett Hegedűs Claudia.


A Marivaux-mű fordítója, Fábri Péter azt írta a darab kapcsán, hogy amikor először találkozott a szöveggel, úgy érezte, hogy szinte” lelépnek a papírról” azok az emberek, akiknek a történetét olvasta. A komédia alapján, te milyennek láttad ezeket az alakokat?

Engem is elsőre megfogott a darab, merthogy rettentően szellemes és sokrétű. Az élvezetes szöveg Péter érdeme, aki nagyon mai, ugyanakkor nem „kortárskodó” fordítást adott a kezünkbe. Eleve olyan a mű szerkezete, hogy a szereplők folyamatosan egymás lelki bugyraiba kukucskálnak. Miközben nyitják-csukják ezeket egymásban az ajtókat, megijednek attól, hogy esetleg kiadták magukat, vagy éppen rátámadtak a másikra. Azt kell mondanom, remek pszichológiai érzékkel írta meg a szerző ezt a komédiát, hiszen arról mesél a darab - amiről nagyon sokszor a mindennapi kommunikációnk is árulkodik -, hogy mi az, amit ki merünk mondani, és mi az, amit csak gondolunk, valójában mi igaz, és mi az, amit csak igaznak hiszünk, vagy próbálunk elhitetetni a másikkal. Úgy érzem, ez a Marivaux-mű bölcs humorral és igaz módon szól azokról a kis társasjátékokról, amelyeket folyton játsszunk egymással.

 

varatlan szerelem 1
Lehet azt mondani, hogy ez egy „könnyed” szerelmi komédia, és közben első osztályú lélektani dráma?

Abszolút! Pontosan emiatt gondolom azt, hogy ez egy nagyon értékes mű. Tulajdonképpen a darab végigjárja egy szerelmi kapcsolat összes lelki stációját. A főszereplők viszonylag gyorsan elkezdik tesztelni egymást, vagyis eljátszanak egymással egy csomó olyan adok-kapok játékot, amit jóllehet egy szerelmespár csak sok év után tenne meg. Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy minden viszony a cserebere játékon alapul, de sokszor azon múlnak a dolgok, hogy miként működik az úgynevezett "érzelmi-üzletelése" egy kapcsolatnak. Kicsit kesernyés, ironikus a hangvétele ennek a komédiának. Finoman és rafináltan járja körül a kérdést, hogy vajon az érzelmeknek vagy az eszünknek engedelmeskedjünk inkább? Persze nem lehet két okos mondatban megfogalmazni a darab lényegét, mert annyira szerteágazó és olyan sok mindenről szól. Mindenesetre jól látszik belőle, hogy Pierre de Marivaux egy ilyen – finoman fogalmazva – kipróbált gazember volt, tehát jól ismerte azokat a helyzeteket, amelyeket beágyazott a darabba. Éppen ettől érvényes ez a mű ma is, hiszen ugyanezekre a játszmákra apellálnak a szappanoperák is, csak hát Marivaux története viszont sokkal mélyebb rétegeket érint.

varatlan szerelem 2
Az általad megformált könyvtáros-értelmiségi karakterről azt írta egy kritikus, hogy amolyan 18. századi Woody Allen-figura. Egyetértesz?

Ahogy Fábri Péter is fogalmazott: ezek hús-vér figurák. Első pillanattól éreztem egyfajta érzelmi közösséget, hasonlóságot ezzel az alakkal. Elsősorban nem a tragikumával, hanem azzal ahogy megéli a helyzeteket, ahogy viszonyul a dolgokhoz. Hortensius ugye egy filosz figura, akinek az alakján keresztül a mai értelmiség nehéz helyzetét is próbáljuk felmutatni. Ez az ember a régi világok etikai normáját próbálja megtanítani ennek a férjét gyászoló, magányos úrhölgynek. Egy ideig úgy tűnik, hogy jó táptalajra lelnek az ő útmutatásai, és végre biztonságban érezheti magát anyagilag is. Ám egyszercsak az érzelmek kiverik az észt! Azt tudom mondani, hogy Marivaux nagyon szerethetően írta meg ezt a figurát. A korábbi előadásokon úgy vettem észre, hogy a nézők is együtt éreznek a tragédiájával, amikor muszáj távoznia a márkinőtől, és gyakorlatilag hajléktalanná válik, ami sajnos a hétköznapokból is igencsak ismerős helyzet.

 

varatlan szerelem 4


Ebben az előadásban minden egyes figurának saját zenehangja is van. Amikor egy szereplő éppen nem beszél, akkor zenél, tehát mindannyian végig benn vagytok a színpadon. Ez remek érzés lehet...

Valóban az, ahogyan a darab során a lelkünk különböző hangjai – a zenén keresztül is – megszólalnak. Nagyon-nagyon jó volt az elképzelés, amit Kováts Kriszta kitalált, hogy mi színészek, valódi zenekarként is jelenjünk meg, az ilyesmi ritkaságszámba megy. Ezáltal a történetmesélésben is segítjük egymást. Ez a zenés sóhajtozás ugyanis az a maszk, ami mögé bújnak nemcsak a főszereplők, hanem tulajdonképpen mindannyian, akik részt veszünk a darabban. Az éppen szereplő-beszélő alakoknak mi többiek, zenészként hol ellenpontjai vagyunk, hol aláhúzzuk azokat a tartalmakat, amelyeket ők megjelenítenek. Nagyon jól érzem magam előadás közben, mert egyszerűek a zenék, de nagyon kifejezőek. Ettől jó ezt a komédiát játszani, mert az ember folyamatosan végigéli a többiek lelki rezdüléseit is, azáltal a figyelmünkkel is tudjuk támogatni azt, akinek éppen jelenete van. Egyszóval minden értelemben izgalmas ez a játék!


süti beállítások módosítása