Elbúcsúzott Vidnyánszky Attila Debrecentől

Itt váltam igazgatóvá – mondta búcsúzó beszédében Vidnyánszky Attila, akit állva tapsolt meg a Csokonai Színház társulata a teátrum évadzáróján.

 

Így örültek régi kollegái Vidnyánszky Attila kinevezésének:

 

  

 

Így búcsúzott a debreceni igazgató:

A dehir.hu beszámolója szerint a Csokonai Színház évadzáróján beszédet mondott Halász János államtitkár, aki  a színház eredményeisorolta és kiemelte, mennyire kitüntetett szerepben van Debrecenben a kultúra, mivel a támogatások mellett az elismerést is megkapta a színház a szakmától és a közönségtől.

Somogyi Béla alpolgármester a város vezetésének üdvözletét tolmácsolta. Beszédében kitért arra, hogy Debrecen közönsége megszokta és megszerette azt szakmai értékrendet és színházat, amelyet Vidnyánszky Attila valósított meg. Kósa Lajos pedig videóüzenetben mondott köszönetet.

A búcsúzó direktor arról beszélt, véleménye szerint nagyon jó színházat csinált a társulattal, a várossal és a közönséggel közösen.„Engem azzal riogattak annak idején, hogy itt majd meg fogják mondani, hány operettet vagy zenés darabot játsszunk – de erről szó sem volt. Ellenben sikerült elhitetni a szakmával is, hogy igen, lehet művészi, de a közönség által mégis kedvelt színházat létrehozni vidéken is. Jó kapcsolat alakul ki a nézőkkel, sikerült elérni hozzájuk, megtalálni őket, megérinteni a szívüket is” – hangsúlyozta. „A vidéki közönség befogadó, szereti az újat, a kísérletező kedvet, azt, ha meglepik. Büszke vagyok, hogy közösen sikerült újra bizonyítani, hogy lehet operát játszani vidéken, mert van rá közönség, néző” – tette hozzá.

„Itt váltam igazgatóvá. A Nemzeti sem lenne talán Debrecen nélkül. Én is tanultam, tanulok, hiszem, hogy menni fog tovább. Százszor lenyilatkoztam, megteszem százegyedjére is: élő, eleven kapcsolat lesz a Csokonai és a Nemzeti között. Már októberben kilenc előadással vendégeskedik a Nemzeti Színház színpadán a Csokonai társulata” –jelentette be Vidnyánszky a dehir.hu szerint és  beszéde végén sok sikert, sok tapsot, értő közönséget kívánt a társulatnakaki állva tapsolta meg.


Forrás: Színház.hu, Dehir.hu, IMEDIA

leadfotó: kisalfold.hu

 

süti beállítások módosítása