Borovics Tamásé a Kaszás Attila díj - Indul a 13. POSZT

Hivatalos megnyitót tartott Halász János és Páva Zsolt a 13. POSZT alkalmából. Az eseményen átadták a Kaszás Attila-díjat.

 aposzt

 

A 13. POSZT megnyitóját a pécsi színház színészei indították, akik a A padlás című musicalből énekeltek. Őket Stenczer Béla követte, aki köszöntötte a jelenlévőket és a tulajdonosok, támogatók képviselőit. „Kell egy hely, egy vonzás, melyhez tartozunk, a vonzás, a színház, a hely pedig 13 éve Pécs” – mondta a fesztivál gazdasági igazgatója. 

 

haumann


Stenczer Bélától Páva Zsolt, Pécs polgármestere vette át a szót. „Pécs a kultúra városa szoktuk modani sokszor, és gyakran van, hogy valaki visszakérdez, ez mit jelent. Ilyenkor az ember elkezd magyarázni, hogy voltunk EKF, és így tovább... Mindig érzem, ez nem megfelelő válasz. De a POSZT idején tudom, mint egyike a színházi látogatóknak, hogy Pécs tényleg a kultúra fővárosa, hiszen megtelik a Király utca, és mindenki a színház felé veszi az irányt. Minden évben próbálunk újítani, az idei POSZT sajátossága, hogy alkalmat ad a Kaszás Attila-díj átadójának” – fogalmazott Páva Zsolt, akit Haumann Péter, a színészzsűri tagja követett.

Haumann Petőfi Sándor Levél egy színészbarátomhoz című versével készült. „Kenyért keresni színészek leszünk, Nem a művészet szent szerelmiből, S haladni nincsen semmi ösztönünk. "Pártolj, közönség, és majd haladunk," Mond a szinész: és az meg így felel: „Haladjatok, majd aztán pártolunk;" És végre mind a kettő elmarad. Nem is hiszem, hogy a szinészetet Becsülni fogják, míg ez befogad Minden bitangot, gaz sehonnait, Kik a világnak söpredékei, S itten keresnek biztos menhelyet. Barátom, ez fájt énnekem s neked, Ez keseríte minket annyira. Az isten adja, hogy minél előbb Akképpen álljon szinmüvészetünk, Amint valóban kéne állnia” – idézte a költőt a Nemzet Színésze.

 

tamas

 

Halász János kormány „A minap kérdezték tőlem, ha egy szóval kéne jellemezni a magyar színházat mit mondanék. Én azt mondom, hogy a magyar színházi világ biztonságban van. 2008-ban, az előadóművészeti törvény elfogadásával olyan keretek teremtődtek, amelyek a mai napig biztosítják az intézményi kereteket. Azóta az előadóművészeti törvény módosításával megszülettek a nemzeti intézmények, a kiemelt kategória. Persze a biztonsághoz nem csak ez kell, hanem finanszírozás is. Összesítettük, hogy a múlt évben az előadóművészeti szervezetek közel 10 milliárdnyi TAO-t tudtak igénybe venni, ez azt jelenti, hogy közel 6 milliárdnyi többletforráshoz jutottak a színházak. A biztonsághoz az is kell, hogy a színházi működés során teremtődjenek olyan alkalmak, ahol átélhetik a színházcsináló műhelyek a közösség élményét. A POSZT egy ilyen esemény. A biztonságot garantálja az is, hogy a fesztivált a színházi világ két nagy szakmai szervezete közös tulajdonosként működteti” – fejtette ki Halász János, aki hozzátette, bízik benne, az összetartozást a szakmai találkozók erősítik, és a produkciók igazolják.

 

Halász János köszöntője után Rátói Zoltán kaposvári színigazgató énekelt, majd Pokorni Zoltán, a 12. kerület polgármestere kihirdette Kaszás Attila-díj idei nyertesét. 2013-ban Borovics Tamás, a szegedi színház művésze kapta az elismerést.

bodrogi
Az átadó után Bodrogi Gyula, a POSZT díszvendége ekhós szekérre szállt, és a közönség betolta a Pécsi Nemzeti Színház elé, ahol megnyitotta a 13. POSZT-ot. “Én még ilyen ekhós szekéren életemben nem utaztam. Csodálatos! Ahogy ez ráz!” – mondta a találkozó díszvendége, aki köszöntőjében arra kérte az egybegyűlteket, nézzenek az égre és mondják ki egyszerre a száz évvel ezelőtt született Gobbi Hilda nevét.


A Színház.hu és a Fidelio.hu közös POSZT-oldalt indít:

A Színház.hu és tartalmi partnere a Fidelio.hu közös oldalt indított, amely a poszt.szinhaz.hu és a poszt.fidelio.hu címekről elérhető. Itt végigkövethetik az érdeklődők, mi zajlik a 13. POSZT alatt. Friss híreket, interjúkat, a fesztivál programjaihoz kapcsolodó múltidézőket közlünk, beszámolunk a szakmai beszélgetéseken történtekről és szerkesztőink napi krónikával is szolgálnak. Jó böngészést kíván a Színház.hu és a Fidelio szerkesztősége!

 

süti beállítások módosítása