Megnyerte a Britain's Got Talent döntőjét az Attraction

Megnyerte a Britain's Got Talent brit televíziós tehetségkutató vetélkedősorozat szombat esti döntőjét a magyar Attraction látványszínház, amelyet már az elmúlt hetek elődöntői óta abszolút favoritként tartott számon a londoni fogadóipar és a brit sajtó.

 

hr bgt logo 02

 

Az Attraction a végső megmérettetés 11 szereplője közül a legtöbb közönségszavazatot kapta. A világ egyik legnagyobb ilyen jellegű showműsorában aratott diadallal 250 ezer font (87 millió forint) pénzjutalom jár, és a társulat jogot nyert arra is, hogy részt vegyen az idei Királyi Varietén, ahol az uralkodócsalád tagjai, köztük II. Erzsébet királynő előtt léphet fel.

Az együttes, amely az ITV kereskedelmi televízión sugárzott vetélkedő történetének első magyar döntőse és nyertese, Edward Elgar hazafias dala, a Land of Hope and Glory zenéjére adta elő bravúros árnyjátékra épülő kétperces produkcióját.

 

Az előadás Nagy-Britannia utóbbi évtizedeinek történelmi eseményei, kiemelkedő politikai személyiségei és az uralkodó előtt tisztelgett. Először Sir Winston Churchill néhai miniszterelnök, a világháborús győztes alakja elevenedett meg. Közben bejátszották a legismertebb és leggyakrabban idézett mondatot - "We shall fight them on the beaches" - Churchill 1940-ben elhangzott híres parlamenti beszédéből, amelyben a kormányfő hitet tett amellett, hogy Nagy-Britannia soha nem adja fel a küzdelmet a náci Németország ellen, és harcolni fog ellene tengeren, tengerpartokon, szárazföldön, hegyekben és városokban.
Utána elhangzott Churchill történelmi bejelentése a II. világháború európai hadszínterein aratott győzelemről.


Ezután a tavaly nyári londoni olimpiai játékok emléke elevenedett meg az előadásban: az árnytáncosok kialakították az olimpia ötkarikás szimbólumát, miközben David Cameron brit miniszterelnök megnyitó beszédének egy részlete hallatszott.
A következő jelenetben a társulat II. Erzsébet királynő koronázásának idei 60. évfordulójáról emlékezett meg, kialakítva az uralkodó árnyfiguráját, és a koronázás pillanatát. A záró képsor a brit oroszlánt ábrázolta, a közönség egetverő ovációja közepette.

 

 

Simon Cowell, a Britain's Got Talent producere, a zsűri elnöke az előadás után kijelentette: el sem tudta volna képzelni az idei döntő ennél jobb befejezését.


Szűcs Zoltán (művésznevén Real Action), az együttes alapítója és vezetője közölte: ez volt a csapat eddigi legfontosabb előadása. "A brit közönségnek szeretnénk köszönetet mondani ezzel az előadással" - tette hozzá, utalva arra, hogy a társulat a múlt heti utolsó elődöntőből a legtöbb közönségszavazattal jutott a szombat esti döntőbe.


A két és félórás fináléban az Attraction társulatának meglehetősen összetett mezőnnyel kellett megküzdenie. A döntősök között volt hasbeszélő, 14 éves humorista, egy szál gitárral fellépő popénekes reménység, női parodista, gyermekek alkotta táncegyüttes és hihetetlen hangú, de szintén gyermekkorú soulénekes.

 

attraction win

Fotó: Ken McKay


Szűcs Zoltán az eredményhirdetés után - a műsorvezető kérdésére, hogy mire fordítják a 250 ezer fontos fődíjat - kijelentette: erre még nem tud válaszolni, a társulat számára most az a legfontosabb, hogy előadhatják produkciójukat a brit királyi család tagjai előtt.


A magyarok győzelmének kihirdetése után az élő műsorban Csák János londoni magyar nagykövet telefonon "fantasztikusnak" nevezte, hogy Nagy-Britannia, e multikulturális nemzet egy olyan együttesre voksolt, mint az Attraction. A nagykövet megköszönte "a fantasztikus brit közönségnek" a magyar csoport támogatását.

 

A The Sun - a legnagyobb példányszámú brit napilap - szombati kiadásában felfedte: tudomása szerint Simon Cowell már elkezdte az előkészületeket az Attraction "áttelepítésére" Las Vegasba, az amerikai szórakoztatóipar fellegvárába, ahol az egyik legnagyobb globális megashow, a Cirque du Soleil riválisaként léptetné fel a magyar együttest.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása