Múlt héten Ónodi Eszter a legjobb színésznőnek járó díjat nyerte a monte-carlói nemzetközi filmfesztiválon az Aglajában nyújtott alakításáért. Erről kérdezte a Katona blog.
Ónodi Eszter válaszol:
Hogyan élted meg az eredményhirdetést?
Már pár órával a gála előtt megtudtam az eredményt. Csütörtökön napközben behívtak minket, elmondták a jó hírt, és ismertették velünk az esemény pontos koreográfiáját: mikor hová kell állni, mennyit és mikor tudunk beszélni, a teljes esti menetrendet.
Ennek ellenére borzasztóan izgultam a gála alatt, és abban a pillanatban, amikor elhangzott a nevem, megállt a világ. Összességében elmondhatatlan élmény volt, hogy a film négy díjat nyert. Nem tudom, jobb lett volna-e, ha nem ismerem előre az eredményt. Nagyon jó érzés volt, hogy sokan gratuláltak ott a helyszínen is, de ami itthon fogadott - rengeteg telefon barátoktól, kollégáktól és a sajtótól, gratuláló e-mailek és Facebook-kommentek tömege - több mint szívet melengető.
Mit jelentenek számodra a díjak? Megerősít-e az ilyen típusú elismerés?
Mindenképpen megerősít a munkámban egy-egy díj. Jelen esetben különösen fontos, hogy szakmai díjakról van szó, vagyis elismert szakemberekből álló zsűri döntött. Ha más oldalról nézem, méltó kifutása vagy „jutalma” annak a sok nehézségnek, amit ez a forgatás jelentett. Szintén jó, hogy ilyenkor jönnek ezek a bizonyos pozitív visszajelzések.
Hogyan ünnepelt az Aglaja csapata?
Nem szerveztünk külön bulit. A díjátadó után a monacói herceg tartott egy formális fogadást, ahol ott volt Deák Krisztina, a film rendezője is, illetve összefutottunk a szintén díjazott On the Spot csapatával. Jellemző módon még aznap este belázasodtam, és a következő két napot az ágyban töltöttem.
Ónodi Esztert a Marie Claire is kérdezte:
Ónodi Eszter 29 szót járt körül, Fencsik Tamás kérdezte:
Kakasfej
Három éve, az Aglaja forgatásán kellett ennem. Akkor tényleg azt gondoltam, hogy vége, én visszaadom a diplomámat, ez nekem nem megy, azt nem mondták, hogy ilyet is kell. Egy artistát játszottam, végig bennem volt a félsz, hogy bajom eshet, de azzal áltattam magam, hogy a forgatáson egy mesterséges közegben vagyok, akárcsak a színházban, és az nem olyan, mint az élet... Magyarán munka közben nem érhet baj. Negyven napig forgattunk, és pont a romániai részek maradtak a legvégére, amikor a tenger fölött is lógtam egy picit. Amikor azt a jelenetet felvettük, akkor éreztem, hogy talán most már különösebb sérülések nélkül megúszom a filmet. A gyerekemtől viszont akkor először voltam tíz napig folyamatosan távol, szóval ott minden szempontból voltak rossz pillanatok.
Tilos az Á
Az első főiskolás vizsgám ott volt. 1994- ben kezdtem a Színművészetit, a pesti éjjel nekem mást jelentett, mint az átlagnak, mi éjfélig dolgoztunk. A Tilos az Á előtt lekeveredtem párszor az FMK-ba is (Fiatal Művészek Klubja, az Andrássy úton volt, a korszak kultikus szórakozóhelye – a szerk.), az Á után a Ráckertbe jártam, a Szimpla elejét pedig még elcsíptem. Manapság inkább dzsesszklubokba megyek, nyáron pedig kerthelyiségekbe, ahová jöhet a gyerek is.
Szégyen
A főiskolai osztálytársamnak, Mundruczó Kornélnak volt egy előadása, amely ezen a címen futott, és én meg akartam nézni, de nem tudtam, mert folyton játszottam. A szakmámnak ez alapvető nehézsége, hogy néha kíváncsi vagyok egy darabra, de egyszerűen nem láthatom, mert időben összeér az én előadásaimmal. Virágok Vágottan nem szeretem, földben viszont szeretném. A legjobb egy kert lenne – és persze egy ház. Nagy álmom, hogy öregkoromra kitanulom a kertészkedést, hogy aztán kedvemre „gazdálkodjak”.
Elkényeztetés
Laci, a párom nyilatkozta egyszer, hogy elkényeztetett belvárosi lány vagyok. Talán igaza van, hiszen egyedüli gyerek vagyok, bár úgy talán finomabb, hogy egyedüli lánygyermek, aki a szülei szeme fénye. Egyébként ahogy mostanában látok gyerekeket, hogy milyen szinten rajongják körül őket... Engem ahhoz képest olyan nagyon nem is kényeztettek. Persze nálam sem arról volt szó, hogy rámutattam egy-egy játékra, és nyomban megvették. Inkább sokat babusgattak, óvtak, védtek mindentől a szüleim. Például azt mondták, hogy azért ne menjek táborba, mert nekünk van egy kis házunk a Balatonon, és ott nem kétszer lehet egy nap bemenni a vízbe, hanem akkor megyek be, amikor csak akarok, és reggel hétkor zászlófelvonás sincs, este tízkor pedig nem fújnak takarodót. Ilyen érvekkel azért elég könnyen meggyőzhető egy tíz év körüli kislány.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.