Dance Open Plusz - Nyári tánckurzusok a KET-ben

Dance Open Plusz - Nyár címmel intenzív tánckurzusokat tart a Közép-Európa Táncszínház 2013. június 21-23. között.

 

A programról:

Zambrzycki Ádám: Talking dance
Tánc és helyzetgyakorlatok
13.30-15.30 (120') csak szombat, vasárnap!


A Beszélő Tánc a színészi jelenlét, előadásmód és a táncművészet közötti határokat keresi és szünteti meg. A közös bemelegítés és tréning az óra elején sok földelemet tartalmaz álló helyzetben pedig a balance és off-balance váltakozása által létrejövő dinamikára koncentrál, alapvetően kortárs tánctechnikára épül. Az óra további részében olyan gyakorlatokkal foglalkozunk, amelyek speciális elegyei a kortárstánc improvizációs feladatainak, illetve a hagyományos színészképzésben használt helyzetgyakorlatoknak.
Dolgozunk a Zadam Társulat régebbi produkcióiból kiemelt jelenetekkel is, ahol az improvizációs gyakorlatok tartalmaznak beszélt szöveget is.

Az órák nyitottak mindenki számára, táncos vagy más előadói előképzettség nem feltétele a részvételnek, azonban kreativitás és improvizációs készség szükséges a közös munkához. A kétnapos kurzuson való részvétel egyben felvételi lehetőség a Zadam Társulat jövőben készülő produkcióira.

dance open v2 ff
Jónás Zsuzsa:  Kortárs partnering
Lendület, bizalom, érintés

16:00-17:30 (90')

Táncművészek, tánckedvelők, versenytáncosok, salsások, swingesek, hobby táncosok, FIÚK, LÁNYOK!

A kortárs partnering céljai és fókusza:
1. hogyan érintsük meg partnerünket úgy, hogy bármiféle ütközés, kellemetlenség vagy agresszív élmény NE társuljon hozzá
2. hogyan sajátítsuk el a bizalmat, a vezetés-követés technikáját
3. hogyan használjuk egymás energiáit megkönnyítve a mozdulatok lendületét

Várjuk szeretettel mindazokat, akik szívesen vesznek részt egy csapatépítő programon, amely tanulás mellett egyben figyelmet és jókedvet is biztosít.
Előképzettség nem feltétel, minden, ami kellhet, az TE MAGAD vagy!


Maday Tímea Kinga: Kortárs tánc
A test és a mozgáskultúrák sokszínűsége
18:00-19.30 (90')


Az órákon nagy figyelmet kap a test anatómiája, annak megfelelő, a saját adottságunkhoz mért határának a felismerése funkcionálisan, súlyban, térben és nem utolsó sorban előadásmódban használt lehetősége.
A résztvevőkkel belekóstolunk más táncos stílusokba is, többek között a balettbe, a kortárs táncba vagy a hip-hop-ba. A földtechnikát és az improvizációt egyénileg és partnerekkel is kipróbáljuk új lehetőségeket és sokszínűséget kölcsönözve mozgáskultúránknak.
Célom, hogy e három nap alatt minél több információt tudjak átadni a résztvevő érdeklődőknek, segítve fejlődésüket.
Az órákra kezdőket és hivatásos táncosokat is várok.


Bakó Gábor:  Művészi jazztánc
Virtuóz, energikus, robbanékony

20:00-22.00 (120')

Bakó Gábor a hazai táncélet jeles képviselője, ennek elismeréseként EuroPAS díjjal tüntették ki. Számos nagysikerű magyar és külföldi zenés darab koreográfusa, társrendezője. 26 éve tanít, képez táncosokat. 11 éven át a Győri Nemzeti Színház vezető koreográfusa volt. Jazztánc vonalon a régi és az új stílusokból egy önálló jelrendszer kifejlesztésén dolgozik nagy hangsúlyt fektetve a klasszikus balett alapokra. Néhol virtuóz, energikus, robbanékony, máshol lassú és kifinomult mozdulatokkal tölti be a mozgásteret, amely jelentősen fejleszti a fizikai állóképességet. Lendületes forgás- és ugráskombinációkkal dolgozik igen széles skálájú jazz zenékre, használva a zenei súlyokat, valamint a zenei színeket. Napról napra fejleszti növendékeit, hosszú távon gondolkodik. Sok egykori növendéke komoly együttesekben táncol. Kitartásuk, kondíciójuk, állhatatosságuk elsőrangú.

 

Helyszín:
Bethlen Téri Színház (Budapest, VII. kerület Bethlen Gábor tér. 3.) 

Óradíjak:
90 perc: 1800 Ft/alkalom (bérlet a három napra: 5000 Ft). 
120 perc: 2000 Ft/ alkalom, (bérlet a három napra: 5500 Ft). 
Az óradíjak és bérletek mesterenként értendők! 

Jelentkezés és további információ: cedt@chello.hu, +36 30 456 3885

 

süti beállítások módosítása