A Barlangszínház újranyitására készül a soproni színház

Az ősszel induló évadban neves argentin tangószakértő képezi a Soproni Petőfi Színház társulatát - mondta el Pataki András igazgató a pénteki évadzáró társulati ülésen, amelyen az is elhangzott: már készülnek a fertőrákosi Barlangszínház jövő nyári újranyitására.

Az évadzáró ülésen - amelynek kezdetén a társulat néma felállással emlékezett a februárban elhunyt Kézdy Györgyre - az igazgató felidézte: a tavaly május végi kinevezése miatt "időhiányosan" futottak neki az évadnak, de a művészek és a technikai személyzet áldozatos munkájának köszönhetően ez semmilyen nyomot nem hagyott az eladások színvonalán.

 

sopron

 

Pataki András kiemelte: szeptember óta 21 premierje volt a társulatnak, ennek ellenére sikerült elérni, hogy ne "előadásgyárként" működjenek, hanem komoly szakmai műhelymunkát is tudjanak végezni. Hangsúlyozta: a nemrég befejeződött abszurddrámakurzust augusztusban az iskolákban gyakran fellépő társulat tagjainak drámapedagógiai ismereteit fejlesztő képzés követi, szeptemberben pedig - már az Evita bemutatására készülve - az egyik legnevesebb argentin tangószakember érkezik Sopronba.Pataki András megismételte: klasszikus népszínháznak tekinti magát a soproni teátrum, amely az ősszel induló évadban opera-, a következő szezonban pedig operettpremierre is készül.

 

Így a "nagy klasszikusok évadának" programjában Rossini Bruschino úr című műve először most szombaton kerül színpadra, egyelőre zárt főpróbaként; a bemutatót október elején tartják. Színpadra állítják Molnár Ferenc Üvegcipőjét, Katona Imre pedig színre viszi - saját, nemrégiben elkészült újrafordítása alapján - Goldonitól a Két úr szolgáját.

 

A jövő évad programjában kapott helyet például Szabó Magda egyik korai műve, a Kígyómarás premierje is - jelezte az igazgató.

 

Már készülnek a fertőrákosi Barlangszínház jövő nyári megnyitójára, amelyen Demcsák Ottó rendező-koreográfus Végtelen Európa című alkotását mutatják be. A produkcióban a huszonötödik évforduló alkalmából új értelmezési keretbe helyezik a magyar-osztrák határon, Sopron mellett rendezett Páneurópai Pikniket, amely a vasfüggöny lebontásának egyik emblematikus pillanata - mondta Pataki András igazgató.

süti beállítások módosítása